Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 34. A sárkány a sárréti nép hiedelmében

fától." Majd pedig azt ajánlotta, hogy akinek valaha is titkos ügye volt más ember asszonyával, az rögtön eressze el a kötelet és iszkoljon a sárkány elől. „Ilyenre haragszik és ha itt kaphatja, körme és foga közt szerteszét szaggatja." Nem kellett kétszer mondania. A csökmőiek, élükön a főbíróval, csúfos futásnak eredtek. Előbbi adatainkkal való egybevetésből látjuk, hogy a versíró nem szabadon, a saját fantáziája, hanem a népi elképzelés szerint formálta meg a sárkányt. Ezek a vándorló históriák, mendemondák egyebekben is tartalmazhatnak igazságnak megfelelőt. Ha lehetetlennek tartanánk, hogy a kipellengérezett csökmőiek csúfságukból még az igazságszolgáltatás előtt is elhallgattak egyet-mást, akkor a sárkányhúzás minden tekintetben hiteles történetének azt a jegyzőkönyvet tekinthetnénk, amelyet 1789. október 11-én vettek fel a szeghalmi bírák, Csuba és a tanúk kihallgatása alapján.

4 Azt mondja ez a jegyzőkönyv, hogy midőn a csökmői határban lévő Sóstóhalom ásásához fogtak, Csuba „a rét oldalra elment imádkozni." Visszatérvén, azzal ijesztgette az ásós embereket, hogy a gödörből jöjjenek ki, mert a pince bolthajtása már közel van és be talál szakadni alattuk, akkor pedig mindnyájan ott fulladnak a pince büdössége miatt. Azt ajánlotta, hogy a faluból hozzanak ki új kétöles kötelet s az ő vezetése mellett fogjanak sárkányt és azt vezessék a gödörbe, avval töressék le a pince boltozatát. Az emberek ráálltak és kötelet hozva ki, elmentek a tordai lápra, hogy sárkány után nézzenek. Csuba azt is megkérdezte tőlük, hogy „micsodás sárkányt akarnának fogni, kant -é vagy nőstényt, avagy azoknak tavalyi fijait?" Úgy látszik, hogy a jó csökmőiek a kant túlságosan mérgesnek, a fiaikat pedig könnyűeknek vélhették, mert a nőstényre tették fel a célt. Csuba aztán a tordai lápon is fondorkodott. Úgy leásatta a kötelet, hogy az emberek bármiként is neki veselkedtek a végének, nem bírták kihúzni a földből. Annál is inkább, mert a gonosz táltos azzal intette őket, hogy „ha kendtek közt van olyan ember, akinek nőtlen korában köze volt más asszonyával, az innét távozzék el, mert azt azonnal széjjel szagattyák." így aztán hárman kiálltak a sorból. Nem sikerülvén a sárkányfogás, a kincskeresők nagy haraggal támadtak Csubára. Megragadván, beledobták a kiásott gödörbe, hogy hadd törje le ő a bolthajtást. A földet is kezdték már ráhányni. Csavaros esze azonban innen is kiszabadította. Erősen ígérte, hogy hétfőn csakugyan pénzt mutat nekik. „És a terminált hétfün ismét vele kimenvén, vélek vasvillákat vitetett. Hogy majd őrá sok bikák fognak menni, ha a pénzt ássák, de ne féllyenek, csak aggasák a bika hasaajjának a vasvillákat, eltágulnak róluk." De bizony az ásogató embereket semmiféle bikák nem háborgatták. Ekkor meg azt mondta Csuba: „Bocsássanak kendtek engem szabadon, mert nékem meg kell a sárkányokkal előbb vívnom, harcolnom, azután lesz meg a pénz." El is engedték, azután vissza is jött, de pénzre csak nem akadtak. „Akkor ismét azt mondta, hogy még a fidélibusz kasszának három forint hijja van, míg azt meg nem adnák az ásósok, addig pénzt nem lelnének." Dehát a fidélibusz kasszát is hiába egyenlítették ki! A vége az lett a dolognak, hogy a szeghalmi bírák Csubát keresztvasba téve helységről-helységre vissza küldöttek Tek. Nemes Biharvármegyének. Tudnunk kell még azt az érdekes körülményt, hogy Csuba eme kincskeresés idején Biharmegye rabja volt. „Feles kincskeresés végett helységünkben küldetett rab." olvashatjuk a jegyzőkönyvből. De azt is feljegyezték róla a szeghalmi bírák, hogy helységünkben a „hozzá hasonlóakkal való szünteleni bor ivásában és mások az ő kincs találásával való ámításával töltötte egész idejét" és csak az elöljárók unszolására, sokszori kényszerítésére indult el hébe-hóba kincset keresni, majd minden laponyagot és halmot 4 Békés vm. Levéltárban. Közölve: Bihari Hírlap 1938. dec. 22. - Ebből az iratból is az látszik, hogy "sok pogány szokást őrizhetett Cs."