Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 34. A sárkány a sárréti nép hiedelmében

megásatva. - Az is kiviláglik tehát ebből a hivatalos iratból, hogy Csuba „ámításainak" nem csak azok voltak a hívői, akik nyíltan színt vallottak mellette. Ha adatainkat közelebbi összehasonlításul egybevetjük hazánk egyéb tájairól eddig előkerült ilynemű anyaggal, a sárréti sárkánynak néhány igen lényeges sajátsága tűnik fel. Egyik az, hogy a rét halmában, laponyagjában lakik, de vízhez alig van köze, nem úgy, mint a mocsárban hét évig elbújva élt kígyóból, vagy az ott tizenhárom esztendeig rejtőzködő vén harcsából lett sárkánynak. Nem is átváltozás által lesz, miként azok, hanem születik. Másik jellegzetessége a táltossal való szoros kapcsolat. Ez nem csupán abban a körülményben merül ki, hogy a nála erősebb táltosnak hatalma van fölötte, hanem sokkal inkább utal erre a hosszú ideig való szopás, a tej kedvelése, az egymással való viaskodás, nagy erőt adó fog, a kincslátás. A sárréti néphitben a sárkány és a táltos-hit köre (1. és az 1. sz jegyz.) eléggé határozottnak tetszik s arra gondolhatunk, hogy nem ezek elhalványodása, illetőleg egymásba mosódása okozta ezeket a sajátosságokat. Viszont messzebb menő következtetésre mégsem nyújtanak adataink minden tekintetben megnyugtató alapot. Ehhez további anyaggyűjtés szükséges nemcsak a Sárrétről, hanem elsősorban a hozzá etnikailag és földrajzilag a hasonló, ősi magyar hagyományokat viszonylag még épebben őrző területekről is. 42. ábra. Demjén Sándor: Mérges a sárkány, szalad a bíró