Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 3. Bevezető a pusztai szabadokhoz

Bevezető a Pusztai szabadokhoz Ebben a könyvben a Tiszántúl jellegzetes két nagy tájának, a Sárrétnek és a Kunságnak, valamint a Hajdúság és Békés velük szomszédos részeinek múlt századi képét s benne a szellőjárta puszták és elvégtelenülő mocsári náderdők fiainak: a szilaj pásztorok, rétes emberek, pákászok, betyárok, útonjárók, csárdai és tanyai népek - a pusztai szabadok életét és némely hagyományait mutatom be. Az az évszázad még rendi társadalom kora, majd annak maradványait hűségesen gondozó, éltető időszak volt. A levél nélküli jobbágy, zsellér, szegényparaszt csak úgy lehetett szabad ember, ha e társadalom keretéből kiszakadva, e társadalom börtönéből kitörve a vadon természet mélyére menekült, s ott alkotott sorstársaival egy másforma közösséget, egyre inkább feledésbe merülő, már megkopott ősi hagyományok, íratlan törvények szerint. Ezt a szabadságot (ezt Petőfi által a „Farkasok dalá"-ban megénekelt szabadságot) egy érte vállalt rideg, komisz életforma, mostohasága, bizonytalansága védelmezte s egy tudatosan lázadó magatartás, dac: Én vagyok a, Én vagyok a kunsági fi, Nékem nem parancsol senki, Sem a Kunság, sem a Jászság, Sem a karcagi bíróság! ... Amit e témáról itt elmondok, azt e tájak népi múltjának és jelenének tanulmányozásán, e tájakon évtizedek óta folyamatosan végzett néprajzi adatgyűjtő munkámon alapuló tárgyilagossággal és kritikával mondom. Éppen ezért adataimat - könyvem előadásmódjának a szakirodalomban még szokatlan volta ellenére - nyugodt lelkiismerettel bocsátom a néprajztudomány használatára. Munkám egészét pedig, éppen e szándékosan választott előadásmódjánál fogva, népünk olvasmányául szánom, azzal az óhajtással, hogy bár ne sikertelen kísérlet lenne ez részemről népi múltunk és hagyományaink szélesebb körben való ismertetése.