Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 30. Úri mulatság

Úri mulatság A régi világból tarka históriák maradtak fenn napos oldalon járó emberekről, akik életük java részét, semmi gondjuk lévén, hóbortos passzióik művelésére fordították. Voltak köztük messze földön ismert pajkosok, akik mindig olyasmiken törték kobakjukat, aminek fele se volt tréfa, de ők maguk annak tartották. Sajnos, főztjüknek nem mindig ők maguk itták meg a levét, hanem legtöbbször mások vagy a közösség vallotta kárát. Ilyen fordított dolgú ember volt a múlt század derekán Józsa Gyuri tiszafüredi földesúr, akit Füredi Gyuri néven is emleget a tiszamenti és kunsági hagyomány. Petőfi Sándor írta felőle 1847-ben kelt egyik úti levelében: „Átkelve a Tiszán, éri az ember Füredet s mindjárt ennek szélén az Istenben boldogult vagy ördögben boldogtalanult Józsa Gyuri elkezdett s abbahagyott palotáját." Volt ennek a palotának hossza, szélessége, volt aránytalansága, komor ízléstelensége, csak éppen ablaka nem volt egy se. Ilyenre tervezte a gazdája, ki tudni mi okból! Feltehetően azért, mert ilyen volt az ő belső mivolta is. Különc életmódjáról sokat beszéltek a malomsátor alatt, ahol vasárnap délutánonként tanyát ütött a falu férfinépe. Kört ülve a szárazmalom nagy-fogaskerekén, a világ sorjával egy füst alatt meghányták-vetették az ő dolgát is. Faluzó öreg koldusoknak is volt róla históriás énekük. Ok pótolták akkoriban az újságot: hordták-vitték a híreket, amiket őgyelgésük során felszedtek. Hallottátok hírét Füredi Gyurinak, Tisza mellett lakó nemzetes uramnak! - adták fel a kérdést, fennen rezegtetve az énekszót. Nem mintha feleletet vártak volna, mert már folytatták is: Ha nem hallottátok, éneklek róla, Nincsen a megyében több ily kelekótya. Ezt sem azért mondták, mintha csakugyan nem lett volna több, csupán hogy kellő súlyt adjanak hírverő költésüknek. Őkelméről könnyűszerrel szerezhettek éneket, mert se szeri, se száma nem volt dévaj cselekedeteinek, amelyekre azt mondta a célszerű szegény ember, hogy „úri fogás", egyiknek sem ismervén a nyitját. Mindenkivel tengelyt akasztott. Nemcsak jobbágyait figurázta ki, cselédségét tette lóvá, hanem a környékbeli kurtanemeseket is minduntalan hergelte. De legtöbbet huzalkodott a nádudvari atyafiakkal, valamelyik birtoka szomszédos lévén velük. Pásztoraikat megcsapatta: suttyó fiaikat, akik igás lovakat őriztek a páskumon, hajdúival gúzsba tetette; nyájaikból kifogott magjószágaikat kiheréltette, és egyéb hasonló duhaj tréfákat agyalt ki bosszantásukra. Persze, a nádudvari nemeseknek is főtt a fejük, latolgatván, hogy miként kellene hatékonyan és illő módon viszonozni Gyuri nemzetes úr tréfáit. Egyszer aztán, nem győzvén már tovább tűrömfűvel, elküldték hozzá a postát valami kurázsis fickó személyében. Elébb kedvük szerint kioktatták, miképpen viselkedjen, azután felültették egy jólábú csikó hátára, amit a szilaj ménesből törtek nyereg alá, egyenesen erre a célra.