Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 25. Biharnagybajom határának régi vízrajza és a község kialakulása
Az utcák valóságos sárfolyók voltak, a szekerek alsövényig süllyedtek bele. A szó igaz értelmében vontatni kellett a járműveket. Némelyikre pedig esőzések idején szekérrel be se lehetett menni. Kezdetben gyalogjárónak nem volt se híre, se hamva, legfeljebb nádcsörmőből, kóróból, pernyéből, trágyából hánytak emitt-amott olyat, amilyet ezekből lehetett. Falábon jártak az emberek, vagy bekötötték a csizma szárát, hogy meg ne merüljön a híg sárban. A 80-as években az utca egyik oldalán deszkapallót raktak le, amelynek hol egyik, hol másik szakasza tünedezett el éjszakánként ismeretlen tettesek gondoskodásából. Az 1900-as esztendők elején kezdtek keskeny betonjárdát csinálni, szintén féloldalon. Vannak utcák, melyeknek hajdani voltukról népi elnevezésük árulkodik: Túri-berettyó (a Baross u. alsó szakasza), Katona-berettyó (Bakats B. u.). Folytak ezek! A Sirály nevű rész pedig mint e madarak fészkelő helye volt ismeretes. Néha még mostanában is a padozatlan, földes házakban sarat szed fel a csizmatalp, és a talajvíz a kemence fenekéig felszivárog. Eleinte csak muszájból költöztek ide. Úgy hívták, hogy: Éhsirály. Az egyes tereket szintén víz nyomta valamikor, de később feltöltötték, és részben vagy egészben benépesítették. így keletkezett a Petneházy és a Széchenyi utcák érintkezésénél lévő kis tized. Őszi esők ma is úgy eláztatják a környékét, hogy gyühézés nélkül nem járhat itt szekeres ember. E vízállásnak a hagyomány szerint még némi lefolyása is volt a Vár utca felé, a templom megett a Gyalogérbe. Hasonló helyzet uralkodott a Bakats B. u. és a Rákóczi u. sarkánál levő udvarok helyén, de még több helyen is. Kisbajomban ki-ki saját maga árkolta, pártolta körül udvarát a locsolgató, lassú ár ellen. Az itteni Kondoros nevű csárdát is partra építették, körül is földelték, de azért nemegyszer tornácágasához köthették hajójukat a rétbeliek, ha a vízen borra szomjúhozva betértek. Jobbára nekik épült. Hírhedt betyárnevelő intézet volt, miként egy öreg gulyás regéli. Mostani épülete is - mely magánházzá lett - magas földhányáson fekszik. Minden gátolás dacára a Gyalogér vize szintén feljött addig nemegyszer, hogy az éraljiak a kemencepadkáról egyenesen a hajóba szállhattak. A kiszárított terek fel nem kerített részét különféle célokra használták az ott lakók: vermeket csináltak ide, két-három gazda itt ásott magának közös kutat, itt nyomtattak, disznóöléskor itt perzseltek, stb. Többnyire ezen a téren állították fel a szárazmalmokat is. - Némelyiknek olyan sáros volt a környéke, hogy csak földből lapátolt bejáró vezetett hozzá. A malom alja állandóan telve volt emberekkel, mert az őröltetők sort fogtak, azaz érkezésük sorrendjében töltötték a garatra gabonájukat, a malom pedig eléggé lassan dolgozott. Mindenki a maga lovával őrölt, akinek nem volt, az napszámot töltött az őrlésért a gazdának. A malom gazda-emberé volt, aki molnárt tartott és vámlesit; ez utóbbi vigyázta, hogy a fukával 37 kiveszik-e a vámot, és beletöltike a malmosgazda hombárjába. Rendszerint jó beszédű, mindenről értesült, munkából kidőlt öreg volt a vámlesi s tartotta szóval a szívesen tanyázgató feleket. Télnek idején egész éjszakákon át tüzelgettek a tűzhellyel ellátott malomban. Az 1869-es határtérkép 13 szárazmalmot tüntet fel. Többnek a nevére még emlékeznek: Kisbajomban volt a Vesszős-malom; a Kossuth és a Hunyadi utca sarkán a Bagdi-malom; a Bethlen és Zrínyi utca sarkán a Sólyom-malom; a Zrínyi és Hunyadi utca kereszteződésénél levő téren a Nemes-malom, az udvarlábbal a Jeney-malom; a Bakats B. utcai téren a Beöthy utcán a városnak volt malma; a Darabos-zugon a Darabosoknak; a Gomboson a Bagdányoknak. Legtovább fennállott a Bagdi-malom, 1899-ben bontották le. A falu szélén két szélmalom volt: Kisbajomban az Udvari úton, és a másik a Gyarmati útfélen. Magas földpadkán tanyáztak. Az Udvari úton levő volt az utolsó hírmondó, 37 Régi szárazmérték, 18 fukából lelik egy véka.
