Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 25. Biharnagybajom határának régi vízrajza és a község kialakulása
szétszórt feljegyzések és szól az emlékezet. Mikor utasok maradtak az útfélen, és ezerszámra vette meg a jószágot az ítéletidő. Ittenkörül Sisvai hidegének hívják az ilyen fagyokat. 21 Tavasszal aztán vízzé vált a méternyi hó s jött hozzá az ár. Pl. „1829-ik esztendőben ... a hó március végével elolvadván ... egy hónapig ezen a környéken Nádudvarról és Püspökladányból Kardszagra szekérrel járni nem lehetett, hanem öszveszegezett gerendákon hordták a szekereket és az utasokat ..." 22 Nem volt ilyenkor határa a mocsárnak. Megindult a buja vegetáció, a zöld szín minden árnyalata és a csillogó víztükör uralta a határt, a szárnyasok hihetetlen tömege fészkelt s ugyan elszaporodtak a mindenféle apró állatok, férgek, mint a vicsorog, vízipatkány stb. Aszályos esztendők vágtak csak karéjt egyszermásszor a rétből. Minden időszakban visszariasztója volt annak, akinek útjába esett. Kerülte is mindenki, csak a révész, rétipásztor, nádibetyár élte benne világát, ők beleszülettek, általa neveltettek. Ismerték, mint tenyerük közepét. De sokszor menedéke volt a falvak népének is. Nincs sárréti helység, melynek története tatárjárásról, törökdúlásról ne beszélne. A lakosság a rét szigetein élte túl, és múltával ismét felépítette az ősi telepet semmibe kerülő anyagból: nádból, sárból. Mint ilyen búvóhelyet emlegetik a rabéi határ felől eső Szigetet, és ilyen volt a Keménysziget a szerepi földön. Elrejtette a nádas, védte a lábalhatatlan mocsár és az élesre fent kaszákkal meghányt róna (vízi út). A rét szélénél tovább nem merészkedett az ellen. Ilyen futás emlékeként tört edényeket, hulladékokat találtak e szigeteken, mert laktak itt; főztek, és földbe vájt üregekben kenyeret sütöttek. A rétészt a mocsár, a víz halban, vadmadarakban s ezek tojásában való mesés gazdagsága vonzotta, táplálta és juttatta keresethez. Állandóan a rétben lakott. Talált magának a nádrengetegben egy kis szigetet, porongot, birtokba vette és összetákolta rá nád- és sár magányos kunyhóját. Nemcsak halászott, vadászott, hanem nagy méhese is volt. Ok voltak útbaigazítói a jóban járóknak, és nyomtalan eltűntetői annak, aki felfogásuk szerint rosszban törte a fejét. Közülök kerültek ki a rét fuvarosai, lápokon szállították az utasok szekereit, a csak általuk tudott utakon. Tanyáikat nevükről nevezték, pl.: Váradi Sándor-porong, a Csillag-tanya naplement felőli oldalán; Barna-porong, Katona-sziget, a Lovassy-tanya tájékán; Miske-sziget, Makra-laponyag, meg a többi, melyeknek helyét már csak találgatják. Egy Banka nevű rétész a Nyárszeglaponyag közelében maga csinált kis halmot hajóval hordott földből. Veniciának hívták. 23 A mocsár másik lakója a nyár hevét, tél havát tűrő, vihart álló rétipásztor, a gazdák nagyszámú jószágállományának őrzője. A nomád állattenyésztés nem ismert istállót, a szabadban élt a jószág minden időszakban. Szigeteken, a rét változó színtű vizéből hol előkerülő, hol benne eltűnő földhátakon, porongokon legelt a ménes, gulya, konda, a tél beálltával pedig valamelyik szárazulaton húzott nádkarámba teleltettek, ahol ette az időszaki kaszálók giz-gazát. Egyik legelőhelytől a másikig vezettek az ún. ökörutak, vizükben úszott vagy hasig gázolt a jószág. Némelyiknek kitaposott medre idők teltén folyásnak indult, tiszta volt, nád, sás nem verte fel. Hajón járók is szívesen használták, s ha rábukkant, reménysége lett az eltévedettnek. A rét fiai ismerték, akár a falubeliek az utcájukat. Egymástól nem messze eső nagyobb szárazulatok között összekötő gátakat hánytak. 21 Ez elnevezés eredetére Osváth im. 392-93. lap világít rá véletlenül: „816. jan. 30. oly rendkívüli hócs vihar volt, hogy a derecskéi juhokból 2300-at és kél juhászt, a pércsi határban három embert megölt, debreceni polgár Király Mihálynak pedig 700 darab marhájából 26 maradt meg. Ezen a napon ölte meg Kábától Bárándig a nádudvari postamestert, Sisvait." - A püspökladányi kh-nál is megvan ez, „1816. jan. 29-30-iki fergeteg kár összeírásakor". 22 Bárandi kh. - Püspökladány régi jegyzőkönyvében: „1829. Jókor leesett a hó és 140 napig tartott. Ápr. 2. elolvadt a hó, ezt követte a hallatlan árvíz, mely miatt a marhák nagy részét eladni s más halárba szerezni kénytclenílctlck." 23 Talán a szigeteken és cölöpökön épült Velencéről, melynek hírét népies iratok, még inkább az évtizedekig idegenben szolgáló katonáink hozhatták ide. - Bajomi öreg Szabó Farkas úgy mondja, hogy olyan volt ez, mint valami kis földvár.
