Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 25. Biharnagybajom határának régi vízrajza és a község kialakulása

A Porosköz még őrzi nyomait a régi pásztoréletnek. 1870-ben a legelő-elkülönítés alkalmával ezt a területet meghagyták közlegelőnek, s így a felszíni formákat nem rombolta el az eke. Megtaláljuk a régi összekötő gátakat, szárazulatokon levő karámok, pásztorkunyhók helyét. Még láthatók a sírkutak bekoptatott gödrei, melyek a hajdani folyások medrét követik, keskeny árkon folyt beléjük az ér vize. Később a szikeseken összegyűlt esővizet vezetgették bele, amikor már apadt a mocsár, száradt az ér. Az ásott gémes kutak is érdekesen követik a száraz meder partját, - mutatva, hogy az egyszerű népi lélek miként ragaszkodik a régi módhoz az újban is. Voltak a rétnek országútjai is: a hajócsapások, a hajóutak. Persze csak a járatos ember igazodhatott el rajtuk, olyan bizonytalanul bujkáltak a nádas világában falutól faluig. Az öregek emlékeznek a Harangútra, mely Hatháznál az Egresvölgyből indult ki, s kb. ott, ahol most a vasút és az országút van, vezetett Füzesgyarmatra. A Nyárszeglaponyag felől mellékcsapás is szolgált bele, valószínűleg a Gyalogér mocsárba vesző sekélyes medre. A hagyomány szerint egy Harang nevű elpusztult falutól kapta a nevét, mely a Csillag- és a Lovassy-tanyák tájékán lett volna. A csapás emlékezetesebb pontjai így következtek: Haláltekeredő, ahol sok felfordult hajó utasa veszett el; Gémesés, ember nem bolygatta avas nádasát megestek a darvak, összetörték, közé fészkeltek; Csonthányó; Kínosderék, három öles csáklya (rúd, amivel a hajót tolták) nem érte a fenekét, megfájdult az ember dereka, míg hajóján itt elhaladt; Nagyégésláp, ahol felgyújtották a nádast, fapapuccsal kitaposták a nádtövet és így mocsári kaszálót csináltak; Veszejtő, ahol könnyen utat tévesztett az eléggé nem vigyázó. Egy másik csapás, az ún. Kiskúttól nyílott, kb. ott, ahol most a vasúti állomás van. Vezetett le a Földlápnak, keresztül a Berettyón. Ezen indult el a hajós, ha Túrkevére, Mezőtúrra, ezek tájékára akart eljutni. Milyen körülményes és lassú utazás lehetett ez? - ma már elképzelni sem könnyű. Hajón jártak Ladányba, Karcagra, Kisújszállásra. De voltak a rétnek helyt-helyt még gyalogútjai is: oszlopok gyanánt álltak ki a vízből a zsombékok s egyiknek a tetejéről a másikra lehetett lépegetni, vagy mint mondták: bukdácsolni. A Berettyó elvezetése után nem lett szükség se hajóra, se zsombékra. A hajó bekerült az udvarra, hol erre, hol arra használták. Bajomban tavaly tüzelték fel az utolsót. A zsombékoszlopokat kidöntögették, útjában volt a járókelőknek, akadályozta a szántóvető munkáját. A faluba is vittek be, sok éven át tartott a kapu előtt, mint vasárnap délutáni tanyázó hely. Volt köztük három öles, és kemence szélességű is. 1866-ban már eke hasította fel a Szabó-laponyagot. Ez volt a rétben az első szántás! A mocsár után tócsák, vízállások maradtak hátra még egy ideig, légköri csapadékból táplálkozó vizük lefolyást keresett. Kezdetben gátszakadások és szakítások sem voltak ritkák. így keletkeztek aztán a rét helyén új erek. Görbeér, ebbe vezeti a Demefok a rábéiak földjéről a vizet, Hátere, stb. Persze hamarosan elődeik sorsára jutottak. Most csak az őszi esők jutatnak nekik kevés vizet.