Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 21. Hogyan utaztak a régi sárrétiek

hagyott az idő. A ládányi határban esett károkról egész listát állított össze az elöljáróság. A bajomi rétben a karámbeli juhok nagyobb része csonttá fagyott. Gyakran volt ilyen szigorú tél. Régi bajomi református pap, Török József azt jegyezte fel 1929. február 29-én egyik könyvének a táblájára, hogy Ladányon a szabadban teleltetett gulya legerősebb bikája is megfagyott, olyan ítéletidő volt. A hóesésben már tíz lépésről nem látták egymást az emberek. - Elszánt emberek indultak ilyenkor útnak. Szalmával rakták meg a szán farát, még nagy ponyvával is lekötötték, mert bizony sokszor előfordult, hogy az útfélen tüzet kellett gyújtani és annak melegében enyhőzött a meggémberedett ember és jószág. Fokost és nagy mordájt szorongattak a bundák alatt, mert a nádi farkasokat a rétből kihozta az éhség és az utak mentén ólálkodtak. Volt rá eset, hogy holmi gyalogszeres szegény vándornak csak a csizmáját hagyták meg. Mondhatjuk, hogy szekér helyett inkább a hajó (csolnak) volt a sárrétiek leghasználhatóbb közlekedési eszköze. A rét beláthatatlan nádasaiban hajócsapások (hajóutak) kanyarogtak falutól faluig. Jól ismerték ezeket a rétjárók, mint a mai emberek a dűlőutakat. A járatlan ember azonban csak tapasztalt vezetővel indult el, mert különben bizonyosan eltévedt volna, és a rét hínárjaiban, beszakadó lápjai között pusztul el, soha meg nem menekedik. A ladányiak Karcagra menvén, a mai dögtemetőnél felültek a hajóra és a karcagi védgátnál szállottak ki. A Téglás-kerttől pedig elevezhettek a Kocsordosig, onnan meg a Rendek-éren be egészen Nádudvarra. Viszont a nádudvariak ezen az úton jöttek Ladányba. Sőt, hajón jártak Füzesgyarmatra is. B.-nagybajomban a vasúti állomás helyén volt a kikötő s innen indultak a hajóval Mezőtúr és Túrkeve tájaira. Gyarmatnak a Harang-út nevű csapás vezetett, melyet egy Harang nevű, régen elpusztult mocsári faluról kereszteltek el. A földesiek a Mankón, Kallón és a Derékréten hajózhattak le a Sárrétjére. De nemcsak embereket, hanem nagyobb terhet is szállítottak a sárréti pákászok közül kikerült vízi fuvarosok. Erre a célra szolgált az un. láp. Ne tévesszük össze a hasonló nevű természeti alakulattal: az ingóláppal; a nevét kapta csak ettől. Tulajdonképpen nádkévékből és két-három faderékból ügyesen összeszerkesztett tutaj volt ez, amit több öles rúddal, vagyis csáklyával toltak előre. A bajomiak Mezőtúrig elvitték rajta a teherrel megrakott szekeret, ahonnan aztán már mehetett tovább. Helyt-helyt még gyalogútjai is voltak a rétnek. A víz színe fölé zsombék oszlopok emelkedtek és egyiknek a tetejéről a másikra lehetett lépegetni, három-négy ágcsonkban végződő pákászbot segítségével. Ezt nevezték bogdácsolásnak. Birtalan Szilágyi János bajomi pap mondja 1827-ben kelt emlékiratában, hogy egy pákász ilyen módon vezette át Gyarmatra. Bajomi öreg pákászok 1866-ban szintén így kalauzolták le a Berettyóhoz a vízszabályzó mérnököket, alaposan megizzasztva, elfárasztva őket. De nemcsak a határ volt vizes és sáros, hanem a belsőség is. Egyes térségeken olyan víz volt, hogy fürödtek benne a gyerekek. Bajomban a Túri-berettyó és a Katona-berettyó utcanevek voltak. Némelyik utcára őszi sarak idején be sem lehetett menni. Falábon jártak az emberek vagy bekötötték a csizmaszárat, nehogy megmerüljön a híg sárban. Szekér helyett lapos fenekű sárhajóba, vagy másként csuszába fogták a lovat, ami aztán a sáron csúszott utána. A faluban ezen hordták-vitték amire sor került. Ilyenen jártak a túlsó végesi ismerősökhöz tanyára, ilyenen vitték a búzát a szárazmalomba. A gyerekeket is ilyenen hordták az iskolába, felrakva rá a szomszédbelieket. Ha beteg volt a háznál, ilyenen hozták az orvost. Ez úttalan utak miatt a sárrétiek passzióból bizony nem jártak-keltek. Aki ment: dolga vitte, nem a kedve. Sokan haltak el úgy, nagy időt élve, hogy sosem voltak túl a szomszédos falu határán. Ha messzebbről jött valaki, az már mondhatott akármit! De hát hogyan is emlékeznének a mai sárrétiek, hogy is gondolnának amaz időkre?! A valamikori mocsár szinte legjárhatatlanabb részén most vonat fut.