Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 20. Táltosok és boszorkányok a Nagysárréten

fertály óra múlva megint kifelé igyekezett, úgy érezte, mintha hívnák, vinnék az ajtó felé. Az apja már kezdett haragudni. „Nyugodj, ne mászkálj!" „Ki kell mennem egy kicsit, mert hívnak!" „Dehogy hívnak, - monda az apja, - álmodsz te!" „Bizony nem álmodok én. Nézzenek csak az ablakra édesapámék: ott áll egy fekete bika!" Erre már az anyja is felébredt. Mindketten a firhangolatlan ablakra tekintenek, hát csakugyan egy nagy fekete bika néz befelé rajta. Tudták már azonnal, hányadán van a dolog. De hiába volt csupán hét esztendős a gyerek, az apja és az anyja teljes erejükkel is alig bírták visszatartani. így ment ez hét napig, de azután többször nem fordult elő. Otthon maradt. Azt mondják, hogy az öreg Telegdi Ambrus (nyugodjék) szintén táltosgyerek volt. Egyszer nádat vittek Udvariba s a szőlőskert sarkánál leugrott a szekérről. „Hát te mit akarsz?" - kérdik tőle. „Látják azt a fekete bikát amoda a halom oldalában? Nahát avval még ma meg kell nekem birkóznom. Ha alkonyatkor haza nem megyek, ne is várjanak többet!" Ennyit mondva úgy elinalt, hogy utána se kiálthattak. Nagyon nyugtalankodtak miatta. De valami hiba történt a dologban, mert a fiú még lámpagyújtás előtt hazaállított. Hiába faggatták, merre járt, nem mondott az arról egy kukkot se, csak lógatta a fejét. Rabén is élt régen egy kis szolga-gyerek, akiről azt beszélgették, hogy táltos, álmában beszél, és titkolni se lehet tőle semmit, mert mindent megálmodik. Kopasz mellén bal felől arasznyi hosszúságú szőrszál nőtt. - Egyszer szekéren mentek valahova. Az úton szembejött velük egy nagy forgószél. Azt mondja a fiú: „Gazduram, én elmegyek evvel!" A gazda csak nevette: „Hát eredj!" Ekkorra odaért a forgószél, a fiú felugrott az ülésről és uccu, a levegőbe emelkedett. Sohse látták többet!" Egy mogorva gazdáról pedig azt beszélték ezelőtt, hogy gyerekkorában a falu alatti gyepen tekézvén a többi fiúkkal, még onnan is hazaszaladt szopni. O is táltos lett volna, de nem állta ki a próbát. Gyógyító tudománya azért mégis csak volt. Ereje is maradt jócskán, mert egy malomsátort fél karral megemelt. Voltak olyanok is, akik átváltozott alakjában látták a táltost. A már említett Demjén Sándorral idősebb korában is történt egy különös eset. Egy éjszaka a Gyalogéren ment hazafelé. Nem messze magától észrevesz valamit a sötétben. Odamegy, tapogatja, hát egy ló. Meg akarja nézni, fel van-e kantározva, hát nincsen alsó állcsontja. No, - azt mondja, - ez nem jó ló! Hozzá se nyúl többször, hanem igyekszik minél messzebb kerülni tőle. Amint Kisbajom alá ér, megint vél valamit a sötétben. Odamegy, tapogatja, hát újfent egy ló, állcsont nélkül. „Miféle rossz tétemények ezek?" - tűnődözött. Majd amikor háza kapujához ér, le kell térnie a pallóról, mert ott is egy ló áll. Ez már megszólalt, amikor kikerülte: „ Jó szerencséd, hogy rám nem ültél, mert sohasem láttad volna viszont Bajom városát!" - Táltos ló volt ez. Egyesek szerint azonban boszorkány volt s a nyakába dobott nyakra valóval meg lehetett volna fogni. A táltos lónak nincs állcsontja. Beszéltem egy sokat látott, sokat próbált öreg csikóssal, aki azt mondta, hogy az ő ménesében is feltűnt egy táltos csődör, de annak bizony volt állcsontja. Egy fergeteges éjszakán nyargalászott a ménes körül, de a patája nem érte a földet, mert nem hallatszott semmi dübögése. A vihar elültével keresték és meg is találták a többi lovak között. Reggelre azonban már nem volt sehol. Egy másik öregember pedig azt látta, hogy egy szeles éjszakán az utcájok végén nagy táltos bika nyargalt befelé, előre szegezett szarvakkal s úgy ugrott be az ő szomszédjának a kapuján, hogy körme hegye se érte a kapu tetejét. Azt mondták ezelőtt, hogy ahova ilyen bika jár, onnan nem jó a lányt feleségül venni, mert annak sohasem kell az ura.