Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 17. A Nagysárrét régi disznótartása

A nádból ültetett kerek kontyos kunnyó ott állt a bánya mellett. Ebben teleltek a kondások. Más időszakban nem is igen használták egyébre, csak gúnyájuk és élelmük tartására. Akkora volt, hogy kis háznak is beillett volna. Vagy másfél méternyire a földbe mélyesztették, körül pedig annyi földet halmoztak rá, hogy csak a csúcsa látszott ki. Délre szolgáló keskeny, alacsony bejárata elé nádfalat ültettek, amely nyáron a nap sugara, télen viszont a hópustoló hideg szél ellen nyújtott védelmet. Belső oldalát betapasztották, jól megmunkált pévás sárt vertek a nád közé. Körül a fal mentén alacsony, de széles padkát nyestek az ásóval, náddal beterítették, juhbőröket, gúnyát, bundát hajítottak rá, és ezen aludtak, hevertek. Középen állandóan égett a tűz, mert nemcsak melegítésre, főzésre, hanem világításra is ez szolgált. Füstje a csúcs mellett vágott, jól körültapasztott lyukon szállt el. A tűz körül zsombékokon tanyáztak. Főzésre bográcsot használtak, amely szolgafán lógott. 1829 nagy telén azt jegyezték fel a bárándi elöljárók, hogy „menvén a' Kilső Bányához a' kunnyó füstje után igazodtunk a' roppant hóban". Kondásaink ruhabeli viseletéről Fodor nótárius közölt rajza is tájékoztat bennünket. Derekatlan ingben, gatyában, lábbűrben, bocskorban ábrázolja a disznó után szaladó kondásfiút. Fején hegyes sipka van. Emlékezet szerint ez a ruházat még az 1870-es években is divatozott a sárréti pásztorok körében. Foglalkozásukhoz és a rétben való tartózkodásukhoz megfelelőbbnek tartották ezt, mint a falvainkban akkortájt általánossá váló lobogós ujjú inget, 4-8 szil gatyát és a csizmát. Az inget és a gatyát házilag szőtt kendervászonból a számadóné varrta. Szakadt ruházatú bojtár ezt belevette a szegődségébe. Az ing csak a mellet takarta. A gatya két szilből lévén, szára kevéssel bővebb volt, mint rajzunk ábrázolja. Új korában mind a két ruhadarabot beavatták, vagyis szedetlen sűrű juhtejbe jól beáztatták. Használatban kifényesedett, és csakhamar egyszín feketévé vált. Ismeretes volt a szalmapernyével való bedörzsölés (festés) is. így aztán mosni nem kellett, féreg nem költözött belé, sem szél, sem eső nem járta. Addig hordták, míg el nem rongyolódott. Viselői szerint az ilyen zsíros gatya, fekete gatya nyáron szellős, télen pedig, amikor a szárát térden alul gatyakötő-szíjjal bekötötték, meleg volt. A bocskort maga fűzte a kondás. Volt idő, amikor minden községünkben a javadalmazáshoz tartozott a bocskorpénz. Ezt olyan természetesnek tartották, hogy bele se vették a bérlevélbe. Éven át ebből látta el magát bocskorbőrrel, amit nagyvásárokon árultak a bocskormetélők. A rétbeli ember - így a kondás is - a hegyesorrú bocskort kedvelte, amely jobban védte a lábakat, mint a kerekorrú. Bár hogy emez is közönséges volt, azt úgy a közölt rajz, mint a szóbeli adatok bizonyítják. A juhbőrből vágott lábbűr vagy a vászon kapca sem maradhatott el. A konda utáni járkálásban a lábfejet és lábszárát ez védelmezte a nád, az éles sás vágásától. A bocskorszíjjal szokták felerősíteni. Nem hagyható említés nélkül a derékszíj sem. Zseb hiányában ezen függött a hüvely, acél, kova, tapló. Ezenkívül rézcsattal ellátva még díszül is szolgált, s a legényi hiúság igen nevezetes tárgya volt. Hűvös, hideg időben a kacagány, esőben a szűr, télire a bunda került elő. A kondásbunda fekete, vagy bakarszínű volt, és az átlagosnál rövidebbre csinálták a szűcsök. 1841-ben egy bajomi gazda szolgája is „rövidebb bakar bundában, milyen a kondásoké" szökött el. Fejrevalóul a túri süveget, a nagyszélű debreceni kalapot és a báránybőr sipkát kedvelték. A túri vagy kun süveg több mint egy emberöltővel hosszabb ideig élt itt, mint a hazájában. Öregjeink vélekedése szerint a nagyszélű kalap a rövid haj divatjával együtt terjedt a Sárréten. A zsírozott hosszú hajat hátul fésűvel fogatták össze, vagy (miként a fiatalok szerették) két oldalt szíjba fonták. A nyalkábbja színes bőrből metszett pillangót is font bele. Kézbeli eszköz a bot és a karikás volt. Fokos is járt a kondás kezén, de csak verekedéskor.