Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 17. A Nagysárrét régi disznótartása

Szegődött bérükről a protokollumok bejegyzései tudósítanak. Általában 6-8 krajcár és ennek megfelelően fél vagy egész kenyér járt egy-egy sertés őrzéséért, ezen kívül pedig „mellévaló". Ez utóbbi elnevezés alatt 1806-ban Bakonszegen pl. „szalonnát vagy túrót vagy aki mit adhat" értettek. Bárándon pedig az 1860-as évek végén „egy negyed rész szalonnát" jelentett ez. Legtöbb helyen szalonnán kívül kását, babot, borsót kaptak bele a kondások. Ebből azt is megtudhatjuk, hogy kb. mit főzhettek a kunyhóban, vagy a kunyhó előtti nádfal szélenyhébe rakott tűz fölött. De került a bográcsba az is, amit nem sorolnak fel a bérlevél punktumai, ellenben tiltanak a tanácsi határozatok: ez a - malac. Tudott dolog volt, hogy „a rossz, csalafinta lelkű kondások elsikkasztják a malacokat". Kevesebbet vallanak be a gazdának, mint amennyit a disznó fiadzott. A réti disznó többnyire csak egyszer szaporodott évente, tavasszal. Ősszel ritka esetben. Az ilyen sarjú malaccal a kondások erősítették magukat. De a dögtől sem idegenkedtek; kikanyarították a javát az éles késsel, és bográcsra hajították. A pákász-féle tojásszedés, madár- és halfogás tudománya sem volt előttük ismeretlen. A kunyhóban merettyű, a közeli érben vész volt. Több kondás, mikor kivénült a pásztorkodásból, a pákászok csendes életmódjára tért át. 6. íme lényeges vonásaiban áttekintve ilyen volt a Nagysárrét népi disznótartása, az ármentesítés előtt. A lecsapolás, a kiszárított mocsarakat felszántó eke elpusztította a tájfajták életterét, ezek vesztével a pásztori jellegű tenyésztési mód a múlt emléke lett. A meghonosított új fajták másforma bánásmódot kívántak. Idegenből tanultat. Míg amaz ősinomád kultúránkban gyökerezett. 25. ábra. Szűcs Sándor: Kondástülök díszítése