Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 15. A nagysárréti juhászat

eladottak helyett silányabbakat vettek jegybe. Megesett, hogy olyan bojtár ember, akinek nem volt itt.se tücski, se hajcski, mikor Szent Mihály után elhajtotta a nyájat, vissza se jött többé vele. A juhot fülén jegyezték meg; késsel behasították, kicsapták, kivettek belőle, erre a célra szolgáló csíptetővel kicsipkézték, vagy kerek esetleg három-, négyszögű lyukasztóval kilyukasztották. Volt vak jegy is. A jel, vagy betű bilyogot belekarcolták a fülbe és a karcolást bekenték cinóberrel, azután spiritusszal. Ilyen tulajdonjegyek esetén a juhásznak a juh fülével kellett számolni. Ha ezt nem tudta előmutatni, a kárt ő vallotta. Ezért mondta ki Bakonszeg 1812. évi protokolluma a juhászokra is ezt a szentenciát: „Kopasz fővel pedig számolni nem lehet." Ezelőtt rovás alapján számolt el a juhász. Ahány gazda juhát őrizte, annyi rovásfája volt. Végüket kilyukasztotta, és szíjra fűzögetve őrizte. Mindegyikre rávéste az évszámot és a gazda nevének kezdőbetűit, vagy a juh bilyogját jelölte rajta. A vékony, arasznyi hosszúságú rész az átvett juhok rovása volt, a másik léc a dögrovás. Párját a gazda őrizte. A kettőt összepászítva, illesztve róttak rájuk. Ha szükség volt rá, az egyes mennyiségek között elválasztójelül beszúrást, ferderovást (/) és iksot (x) használtak. A rovásjegy értéke különböző volt. Nagy nyájról lévén szó, egy vonás általában 10 juhot jelentett. Ha a létszám nem volt ki kereken, tettek egy elválasztó jelet és a többi juhot már darabszámra jelölték. Természetesen a dögrováson egy rovás egy juhot jelentett. Újabb mód volt már az, amikor az írástudó juhász a zsoltárból tanult szegletes római számokkal véste fel az átvett juhok számát, és azután hosszában széthasította a rovásfát, és felét átadta a gazdának. A dögrovást ez esetben is az előbbi módon rótták. Egy jegyzőkönyvi adat szerint 1862-ben Bárándon még rovást használtak. Több öreg juhász is emlékszik rá fiatal éveiből. Azt mondják, hogy jobb volt a papíron való számadásnál, mert nem fordulhatott elő, hogy a juhász és a gazda tévedésből kétféleképpen számoljon. 2. Az 1860-as évek második felében a sárréti ősjuhászat gyors hanyatlásnak indult. A magyar racka juh helyett a birkát kezdték meghonosítani. Bár kényes, igényes természete miatt nemigen kedvelték - húsát sem szerették, idős emberek nem is szokták meg gyapjának jó ára miatt mégiscsak hamar általános lett a tenyésztése. A juh végképpen eltűnt legelőinkről. Kezdetben a kisebb testű, szívósabb, ún. seregi birkát tartottak, később azonban egyéb fajokat is hoztak be. Eleinte - némi kis engedménnyel - a birkákkal is nomadizálni akartak a sárrétiek, de hulltak a birkák, mint ősszel a legyek. De a nemsokára bekövetkezett legelőelkülönítés, majd pedig a tagosítás is gátat vetett a nomád pásztorkodásnak. A birka számára a falu alatti páskumot jelölték ki. E körülmények miatt aztán megcsappant a birkás gazdák száma és a birkanyájaké is. A mai juhász tehát tulajdonképpen már: birkás. O és foglalkozása a juhász és a juhászat elnevezést csupán mint örökséget viseli. Áttérvén a birkatenyésztésre legelőször is a teleltetés ősi módjával kellett felhagyni. A birkákat már az udvaron épített juhszinben (ritkábban használt nevén: birkaszinben) teleltették. Ez eredetileg hevenyészett, kétereszes nádtetőzet volt négy vagy több ágoson, melyeknek közeit tapasztatlan, vastag nádfallal kötötték be. Ezt a formát, a nádasoknak ez időtájt megindult pusztulása miatt, már korán nád- vagy szalmatetős, padlástalan, vályogfalú épület váltotta fel. Gyakran, különösen falu szélen az udvar lábjába építették s az utcára is nyílott egy ajtaja, és ezen hajtották be a birkákat. A fal mellett a földön volt a deszka magasságnyi birkajászol, fölötte léc húzódott végig, hogy a birkák bele ne menjenek. A bárányok azonban még így is belefeküdtek. Ilyen régi juhszint Bajomban többet láthatunk még, a jászlat azonban többnyire már rács helyettesíti. A birkák februárban ellenek. A kihajtás ideje március 1-től Gergely napig van. Gergely sokszor megrázza a szakállát - a régi beszéd szerint - és hull a bárányfürösztő hó. A vágónak szánt bárányokat hat hetes korukban eladják. A többi május 20-ig szopik, ekkor leválasztják őket és