Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 14. A réti pásztorkodás

telén volt, amikor Báránd alatt megölte a hideg Sisvait, a nádudvari postamestert. A derecskéi határban két juhász és 2700 juh fagyott meg. Debreceni civis Király Mihálynak 700 db marhájából huszonhatot hagyott az idő. A bajomi rétben a karámbeli juhok nagyobb része csonttá fagyott. Kabai József Püspökladány az idei hites nótáriusa kimutatást készített az „1816-ik esztendőben januáris 29 és 30-ik napjain dühösködött szélvész és fergeteg által okozott károkról." Egyebek közt megtudjuk ebből, hogy Karcagon 156 marha, 13 ló, 4336 juh, Madarason 72 marha, 2228 juh, Ladányban 204 marha, 11 ló, 4393 juh, 25 sertés pusztult el ezen fergeteges éjszakán. De 1829-ben is szigorú tél köszöntött be. Török József régi bajomi református pap amaz évben február 29-én azt jegyezte fel egyik könyve táblájára, hogy Ladányban a szabadban telelő gulya legerősebb bikája is megfagyott, olyan ítéletidő volt. A hóesésben már tíz lépésről nem látták egymást az emberek. A jószág mellett ott sínylődtek a pásztorok is. Kerek nádkunyhójuk szemben állott a karámmal. Akkora volt, hogy a számadó két-három bojtárjával kényelmesen ellakhatott benne. Körül a fal mentén nádkévéből és gúnyából fekhelyet vetettek maguknak. Középen égett a tűz, főztek, melegedtek nála és világításra is ez szolgált. Hogy a kunyhó lobbot ne vessen, belől betapasztották. A füst a csúcson vágott kerek lyukon szállt el. Ha nem égett a tűz, hamar kihűlt a kunyhó, ha pedig égett, olyan meleg volt benn, hogy félig levetkezve, a bojtár legények meg mezítelenül tanyázgattak a vackon, meg az ülőhelyül bevitt zsombékokon. Gatya, rövid derekú vagy derekatlan ing, bocskor a lábszárra szőrös bőrből kapca, széles kalap avagy túri süveg, kacagány, szűr, bunda, - ennyiből állott az öltözetük. Nadrágot, kabátot soha sem viseltek. Semennyiért se vettek volna ilyesmit magukra. Vászonruhájukat újkorában „beavatták", nehogy az élősdiek tanyát üssenek benne, mivel sohasem mosattak. Nagyapámnak volt egy túri születésű juhásza, aki 1870-75 táján a bajomi rétben (az úgynevezett Nemesföldön) telelgetett a juhokkal. Kisgyerek-koromban róla hallottam, hogy vadonatúj vászongatyáját szedetlen, sűrű juhtejbe jól beáztatta, azután pernyébe teregette, véle alaposan bedörzsölte, miáltal feketévé lett az, idővel pedig úgy kifényesedett rajta, hogy a napfényben messzire ragyogott. A kondának télen sem kellett szárnyadékot építeni. Azon a mocsári szárazulaton, ahova megszokásból mindenkor hálni járt, hatalmas bányát dúrt magának, olyat, hogy ki se látszott belőle. Mikor pedig közeledett a téli hideg, a disznók előre megérezték ezt s szájukban hordták-vitték a nádcsörmőt, füvet, szemetet és jól befészkelték magukat gödreikbe. Ilyen bányák voltak ezelőtt Bárándnak máig Külsőbánya és Belsőbánya néven ismert határrészein is. A kondások a bánya mellé vermet csináltak és abba húzódtak be télszakán. Olyan volt ez a verem, mint a gulyások kunyhója, csak a földbe volt mélyesztve. Hópustolás ellen nádfalat ültettek elébe s az ajtaját is nádból kötötték. 1829 telén ezt jegyeztették fel a bárándi tanácsbeliek:,, menvén a' Kilső Bányához a' kunyhó füstje után igazodtunk a 'roppant hóba'. Majd odább: „ Bagoly kondásnak, fijának Vak láb bojtártúl 1 kanta bort küldtünk a nagy hidegbe. A szállások vagy telelők egyhangú életébe leginkább a farkasok támadásai hoztak mozgalmasságot. Különösen a gulyások és a juhászok vesződtek velük legtöbbet. A kiéhezett réti csikaszok a korán leszálló estével már ott ólálkodtak a karám körül s a porong hajlásában leselkedtek. A pásztorok felváltva őrködtek; míg a többi bojtár a kunyhóban időzött vagy éberen aludt, addig a soros Összefogva magán a nagy bundát, kinn strázsált a csikorgó éjszakában. Meg-megkerülte a karámot és táplálta a lobogó nagy nádtüzet, ennek enyhében melegedvén s evvel tartva vissza a veres fülűeket. Körülötte járkáltak a hatalmas fehér komondorok, amelyek farkas fogásra voltak betanítva. Nyakukon hosszú szegekkel átvert, szíjból való hegyes kapcsokból összeállított őrvet viseltek; ez védte torkukat a farkas