Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 14. A réti pásztorkodás

harapása ellen. A komondorok viselkedéséből már előre gyanította a pásztor, ha az ordasok támadásra készültek. Ilyenkor csak füttyentett és a kutyák iramodtak a vadakra, az előugráló bojtárlegények pedig fokoshoz, meg görcsös botjaikhoz kaptak. Ha szerencse volt velük, több farkast kinyújtóztattak. De ha nem győzték ellátni őket, akkor betörtek azok a karámba és a megriadt állatok közt borzasztó pocsékolást vittek véghez. Bajom régi protokolumában olvashatjuk, hogy 1836-ban Kiss Ferenc gulyás számadót a farkasok által a Nagygazosban leontott tehenek miatt vallatta a Tanács. Azzal védekezett, hogy jó lelkiismerettel látta el kötelességét, de a veszedelemnek gátat nem vethetett. Ugyanazon esztendőben Szabó János csikós is arról hozott hírt, hogy a keze alatt levő lovak közül többet megsebzett a farkas, egynek pedig inát szakította. Ha időt nyert, még a vastag nádfalat is megbontotta ez a féreg. Mikor aztán a pásztorok két-három farkasnak lerántották a bundáját és véres testét kihajították a hóra a varjaknak, a többiek néhány napig elkerülték a szállás tájékát. Ilyenkor elheverészhettek a bojtárok a hegyes kunyhóban, a piros tűz mellett, tűnődözve a vén számadó babonás történetein. Jobban eltelt az idő, ha a távoli faluból neki vágott a havas pusztának néhány legény és kiment hozzájuk komázni, virtust tanulni. Mert tőlük aztán tanulhattak! Emlékezőink szerint a fiatalság mindvégig a külső pásztorokat tekintette a hetyke legénykedés mintaképének. Tudta a bajomi Tanács, mit csinál, midőn 1783-ban kimondta a sentenciát, hogy „benn lakó legény a bányához ki ne járjék, azon helyen hallott isteni káromlásokat, parázna, 's fajtalan beszédeket, de sokszor cselekedeteket városunkba bé ne plántálja". A pásztorokat viszont a városból tilalmazta. „Bér szedni járó vagy amúgy őgyelgő bojtár felé suhantzok, annál is inkább az elvetemült kondás fiak a' kotsmába magukat bé ne vegyék, éjtszakára is helységünkből ki takarodjanak. Amelyik ilyenekben találtatik, úgy melyik hírben lévő személynél hál, gatyája róla le oldassék 's a' 25 páltzát a bőrével szenvedje. A' gazda fia, ha az ólban hálatja, mi károk esik, viselje, ha pedig szóiga komázik ilyennel, véle együtt bűnhődik." Nem is nagyon kórászolhatott el a pásztorember a jószág mellől. Bojtárfattyúkat ha elsodorta olykor a vérük, híres nagyvásárokon meg a rétszéli csárdákban mulatták ki kedvükre magukat. Eszik, iszik a Meggyesbe, A másik a Cserepesbe, A harmadik a Morgóba, Gulya, ménes csavargóba. Ilyenkor Tanács, számadó egyaránt szidta őket, mint a bokrot. Bajomban az 1837. esztendő szilveszterén „Tarka Béni és Nagy körmös nevezetű bojtárok éjjel a csapszéket felhányták, Éles István fiát beütött fejjel az utcára vetették. Ezen kívül kis hadnagy uramat apjával, anyjával még Istenével is káromolták és mindenképpen kevélykedtek. Azt is kiáltozták, hogy így-úgy b ... meg a bíró meg a hadnagy a város gulyáját, meg Szalay uram is. A várost is szidalmazták." Egy megrugdosott szilveszterező szerint Tarka Béni így böcsmérelte a várost: „A világból is kimennék én, ha ilyen faluban tojtak volna." Majd pedig így fenyegetőzött: „Aki fázik, nekem szóljék, majd megmelegszik. Jőjjék ide a bíró!"