Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
mond. 2m S magyar dalokat énekel - Ákos István vezetésével - a kegycsrcndi gimnázium énekkara. A kör képviselteti magát Nyíregyházán 1940. május 7-én a Bessenyei György átszállított hamvai fölött rendezett ünnepélyen és Debrecenben 1940. március 4-én B. Szabó Gyulának, a Csokonai Színház művészének 35 éves színészi jubileumán. Az előbbin Pap Károllyal tartat beszédet, az utóbbin pedig Molnár Pállal mondat üdvözlő szavakat s nyújtat át az ünnepeltnek virágcsokrot. Képviselteti magát továbbá a kör Debrecenben 1939. augusztus 31-én Zoltai Lajos, 1940. január 10-én Darkó Jenő és Budapesten 1940. április 24-én Ady Lajos temetésén. A Zoltai sírjánál ismét Pap Károly búcsúztat a nevében. Darkó halála alkalmából pedig 15 pengőt küld a kör koszorú-megváltás címén a Református Főgimnázium igazgatóságának. Ha még ezekhez hozzávesszük, hogy a kör megbízást ad 1940. május 30-án Szepessy György helybeli festőnek régi debreceni festmények fölkutatására és hogy a kör egy vagy két választmányi ülést tart szóban forgó évadban, végül, hogy a kör 500-500 pengő városi segélyt kap mind 1939-ben, mind 1940-ben: adatainkhoz mérten előttünk áll ötven év egy nagyérdemű irodalmi társaság életéből. Hátra van még, hogy a kép teljessége kedvéért megemlékezzünk a félszáz éves irodalmi társaság jubileumi ünnepségéről. Ez az ünnepség 1940. november 21-én zajlik le a Kollégium dísztermében. Lezajlik pedig belépődíj szedése nélkül zsúfolt ház előtt a következő műsorszámokkal: A reményhez című dalt tolmácsolja a kollégiumi Kántus. Jubileumi megnyitóbeszédet mond Pap Károly. Csokonai-verseket szaval 205 „(...) vázolta a most forrongó európai helyzetet, amely nem tudni, mit hoz Európa és a magyar nép számára. (...) feltornyosultak bennem a kérdések: melyek azok a problémák, amelyek a magyarság jövőjét eldöntik. (...) Hol van a magyar elet alapproblémája, hol lehet megtalálni a nép és az intelligencia közössegét. (...) Amerikában, Franciaországban és Németországban tehetségképző iskolákban elszeparálva nevelik fel a tehetséges csodagyerekeket, akik majd hivatva lesznek az egész államszervezet gépezetet irányítani. Ennek a megvalósítását veti fel az egyik magyar író is, de gondolatának nem várt visszahatása támadt éppen a fiatal generáció részéről. Legutóbb hódmezővásárhelyi útja során tapasztalta az előadó, hogy ott ez a kérdés meg van oldva, mert ott tíz apró elemista gyermeket oktatnak az úgynevezett tanyai internátusban. (...) Hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel két-három év múlva, amikor a lelek és az egész szervezet nagy átalakuláson megy át, ezt nem is lehet sejteni. Ennek az iskolának a sorsa csak egy külön epizód a magyarság sorskerdéscinek tárgyalásánál. Ezután a közönség lelkes tapsa közben jelentette ki Móricz Zsigmond, hogy most ötven esztendeje annak, hogy először hozták őt be a debreceni kollégiumba. (...) A népfőiskolák kérdésével és a népkutatással foglalkozott a továbbiakban az előadó. Majd szövetkezeti kérdésekről szólott, végül így fejezte be mindvégig lebilincselően érdekes és élvezetes előadását: »Én, aki ötven év óta hurcolom magamban Debrecen szerelmét, s én, aki boldogtalan voltam, ha egy évben legalább egyszer cl nem jöhettem, most felajánlom Debrecennek, hogy alakuljon itt meg az első népfőiskolai támaszpont.« A közönség ezután még percekig meleg ovációban részesítette az előadót." (A magyar sorsproblémákról értekeztek a Csokonai Kör felolvasó ülésén. Dcbrcczeni Újság-Hajdúföld, 1940. február 10.) 302
