Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

fényes irodalmi és művészettörténeti ünnepélyén, melynek alkalmául gr. Zichy Géza huszonöt éves írói és zeneművészi jubileuma szolgál. 10 Mindezek után búcsút is mondhatunk a kör 1891-i életének, s köszöntsük 1892-t. Köszöntsük 1892-ben azt az évet, mely a körnek a városra gyakorolt befolyását két mozzanatból kifolyólag is a Icgjótékonyabb fényben mutatja. Az egyik mozzanat a kör egy indítványának a város törvényhatósági közgyűlése által való egyhangú elfogadta­tása. Az indítvány alkalma, Ferenc József király megkoronázásának 25 éves jubileuma (1892. június 8.). Lényege: a város tegyen 20 ezer forintos alapítványt azzal a megha­gyással, hogy annak a kamatait évenként irodalmi, művészeti és iparművészeti célok­ra fordítsák. íme egy indítványával és annak lelkes propagálásával ily nagy horderejű támaszték­hoz segíti a kör Debrecen irodalmi, művészeti és iparművészeti életét. - A másik mozzanat a Kossuth Lajos-ünnepély, melyet a nagy szónok és államférfi 90. születés­napján (1892. szeptember 19-én) rendez a kör és a Városi Dalegylet közös bizottsága által összehívott bizottság. Ennek az ünnepélynek oly rendkívüli a sikere, hogy az ünnepély mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben maradandó hatással van. Anyagi hatása: a Kossuth-lelencház-alap, melyet a rendező bizottság az ünnepély tiszta jöve­delméből: 1000 forintból teremt meg s azt - a dalegylet régebbi adományával: 170 forinttal kiegészítve - a város alapítványi pénztárában helyezi cl. Erkölcsi hatása: a Cegléd utca nevének megváltoztatása Kossuth utcára, azonkívül egy életnagyságú Kossuth-képnek és Kossuth-zászlónak a rendező bizottság által történő megvásárlása és elhelyezése a főiskolai anyakönyvtárban. Mint látjuk, az utóbbi mozzanat dicsősé­gében a körnek osztoznia kell a Városi Dalegylettel. Ez az osztozás azonban cseppet sem kisebbíti a kör tekintélyét és érdemeit. Csak helyeselni tudjuk, hogy a kör egy társadalmi egylettel karöltve indul el arra az útjára, mely az irodalmi kegyelettől a társadalmi kegyelethez vezet. Egyáltalán a kör 1892-ben az eddigi mértéket meghaladóan nyújtja ki csápjait Debrecen hatóságai és társadalma felé. Szépítési szakosztálya a városi hatóságnál az utcák és közterek rendezéséért, a Kos­suth utcának felirattal való ellátásáért, befásításáért és kikövezéséért harcol. Több íz­ben sürgeti a Csokonai- és Emlékkertek rendbehozatalát, miután azok vasrácsozatának kijavításáért 171 forint 38 koronát ő maga kifizet. S az eredmény? Utóbbi érdekében kicsikar egy rendeletet, mely azonban egyelőre papíron marad. Egy tavalyi javaslatát: a Csokonai-szobornak vaskerítéssel körülvétclét pedig saját - 119 forint 50 koronás ­hozzájárulásával megvalósítottnak láthatja. Szintén a városi tanácshoz, azonkívül az ev. ref. egyházhoz fordul Méliusz Juhász Péter sírjának és más történelmi fontosságú helyeknek felkutatása és megjelölése ügyében. Anyagi és erkölcsi támogatást kér azok­tól. Aztán megint előveszi a kör otthonának tervét. Házalapja javára ismét táncmulat­10 Vö.: Album gróf Zichy Géza 25 éves írói és művészi jubileuma alkalmára. Szerk.: Karczag Vilmos. Debrecen, A „Debreczeni Ellenőr" Könyvkiadó hivatala, 1891. 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom