Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

már Moldvát is a magyar korona fennhatósága alatt, a csángó magyart is polgártársnak látja. (Marosvásárhelyi gondolatok). E hitet, ezt a bizalmat, ezt a lelkesedést kell ma Csokonai életéből és költészetéből szívünkbe és agyunkba átültetni, minden tettünkbe és lépésünkbe belevinni. - Igaz, hogy mint ország, mint nemzet, darabokra vagyunk szaggatva, de a mai Csonka-Magyarországban milliókkal több magyar él, mint amennyi Csokonainak volt a kortársa, igaz, hogy erőszakos, szörnyű terheket rakott ránk és mozdulatainkat szűk korlátok közé szorítja, de szabad és független nemzet lettünk, amelyre közvetlenül nem súlyosodik idegen hatalom. -Aztán Csokonaira csak a messze századokból pislogott a régi nemzeti nagyság fénye, neki Mátyásig kellett visszatekintenie, hogy a magyart erősnek és nagynak lássa; körülöttünk pedig meg elevenen élnek a szabadságharc dicső emlékei és a világháborúban véghezvitt erőfeszítésünk fölemelő tényei. Csokonai, ha a haladás munkájához magyar szellemi fegyvert keresett, csak Balassához, Gyöngyösihez, Dugonicshoz fordulhatott; nekünk az újjáépítés, a feltámadás nagy céljához olyan fegyvertársaink vannak, mint Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Madách, akiknek szellemi fensőbbsége előtt már rég meghajolt az egész művelt világ. De nem elég a hit, a bizalom, a lelkesedés; mindezen kívül és felül, ha célt akarunk érni, szeretet is kell. Ezt az igazságot is Csokonai tanítja és hirdeti. Az emberiség fölül a sötétség kárpitja akkor fog eltűnni és reá egy jótevő világ a mennyből kiderülni - ha, amint ő mondja „A szeretet lelke a főidet beteli / S az ember az embert ismét megöleli." Csokonaival együtt fohászkodunk a szeretetnek c világáért: „Jövel, oh boldog kor\'

H1 (Debreczeni Független Újság, 1920. november 17.) Géresi Kálmán megnyitóbeszéde (...) Klasszikus tömörségű beszédét [Géresi Kálmán] az elmúlt évi szomorú Csokonai-nap ismertetésével kezdte, majd így folytatta: „És ha most szétnézek, és érzelmeimnek akarok c napon kifejezést adni, most sem találom, sem a jelent, sem a jövőt vigasztalóbbnak, a nemzeti bűnbánatot kevésbé szükségesnek és időszerűnek, a vigasztalás szavait könnyebbeknek. A nagy nemzeti forradalmak még mindig folynak, bomlásunk kórjelci még mindig nemcsak aggasztóak, hanem újakkal szaporodtak. Gyógyulásunknak legigazabb jele azoknak a hamis frázisoknak megfogyatkozása lenne, amelyek évtizedeken keresztül aláásták népünkben a komoly, igaz hazafiságot, hamis utakra vezettek és romlásba döntöttek bennünket. Eddig inkább a hazaszeretet Csokonai: Konstantinápoly. 460