Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

tárgyai nem kívánják, költői témái nem követelik a rikító színeket, a kiabáló hangokat, nem is cl velük. A színek közül a fehér, az előkelőségnek ez a természetes színe a legkedvesebb neki, a természet is akkor szól szívéhez leginkább, mikor fehér lepel födi; legalább ezt olvassuk ki a havas pusztát és a téli erdőt megéncklő két leíró költeményéből. (...) De ha még alkalma volna is Szávaynak durvább elemeket vegyíteni költészetébe, nem teszi, amint az egyik legszebb költeménye, A gránit című hatalmas allegória bizonyítja. - Szembcnáll egymással e mély értelmű műben a gránitkő és az aszfalt, amint élethalálharcot vívnak, amint az erős, az érdes, a csákánynak is ellenálló gránitkocka kénytelen meghátrálni a földhöz simuló, a cipőtalphoz lapuló aszfalt elől. A két ellenfél gúnyosan, elkeseredetten csatározik, de szóharcuk sohasem válik nyelvcléssé, kofálkodássá. Szávayt ez a kényes tárgy sem forgatja ki önmagából, előkelőségéből. Az előkelőség legtöbbször hidegséggel, merevséggel társul. Nem úgy Szávaynál, ő éppen oly meleg és kedves tud lenni, amily finom és előkelő. Talán legmelegebben a gyermekek iránt érez; mennyi gyöngédséggel köszönti Bözsikét, valamelyik barátjának újszülöttjét, mennyi szerető szava van a munkásgycrmckckhcz, mikor otthonukat avatja föl. -Általában kedvessége kifogyhatatlan: kedves, mikor fiát egy utolsó hátba ütéssel felszabadítja a költői mesterségre, de még kedvesebb, mikor lebeszéli fiát versei kiadásáról, hogy ne szaporítsa ő is a konkurenciát; kedves, mikor keresi és nem találja magában az igazi költők ismcrtctőjclcit, az crthctctlcnségct, a folyton repülést, a földi javak megvetését, de még kedvesebb, mikor megcsipkedi az Erzsébet téri verebeket, az írók és költők mindennapi hadát, amely nem akarja elfogadni, sőt csak élni is hagyni Ady Endrét;

23 kedves, mikor kis és nagy leányokat beszéltet, de még kedvesebb, pajkosan kedves, mikor az asszonyokról, ezekről az eleven tavaszokról maga beszél. Kedvességének legfőbb alkotóeleme a humor, az az örökös derű, amely ott lebeg költészetének legsötétebb vizei fölött is. Milyen humoros alakot formál Csokonaiból, az ő ifjúkori ideáljából; ahelyett, hogy megindulna a költőnek szerencsétlen sorsán, nyájasan évődik vele, tréfásan kárhoztatja, és úgy állítja össze Csokonai szomorú életének furcsaságait, korai halálának visszásságait, hogy nem a sírás, hanem a nevetés könnyeit fakasztja szemünkből - akár Petőfi a maga Csokonaijával. -A humor rózsás szemüvegén tekint végig saját életén is és néz elébe a maga halálának is egy művészileg megszerkesztett költeményben. (...) Kevés költőt ismerek, aki Szávaynál könnyebben mozogna a műfajok és versformák nehézségei között, aki több készséggel alkalmazkodna a különféle tárgyakhoz, a változatos eszmékhez és érzésekhez. Ez a rendkívüli könnyedség, ez a csodás változékonyság teszi őt hivatott alkalmi költővé. Valóban Szávay elsősorban alkalmi költő a szónak jó és nemes értelmében. Alig van oly nemzeti, irodalmi vagy társadalmi ünnep, ame23 Szávay Gyula: Az erzsébettéri verebek. In: Sz. Gy.: Az ezüstpohár és más újabb versek. Debrecen, 1910. 426