Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Mi azonban mindebből semmit sem látunk. A kör csak névben él, de mikor kell, nincs jelen. A letűnt évben még szerepelt néhány estély és előadás cégéreként, de azóta elpihent, agonizált, talán szét is foszlott. (...) (Debreczeni Hírlap, 1901. február 19.) Irodalmi társulatok Az Akadémia nagyhete lévén, szinte önkéntelenül is eszébe jut az embernek az a sok támadás, melyet mindenfelől az irodalmi társulatok ellen intéznek. Kezdve a Magyar Tudományos Akadémián, egészen a mi kis társaságunkig nincs olyan irodalmi egyesület, amely ellen támadásokat nem intéztek volna. (...) Első és legsúlyosabb kifogás, hogy az irodalmi társulatok ma már nem időszerűek. Volt értelmük akkor, amikor még a közönség nem volt élénk összeköttetésben az irodalmi férfiakkal s az írók nem találtak támogatást másban, mint saját magukban. Vörösmartyék, Kisfaludyék idejében az írót nemigen lelkesítette más, mint saját pályatársainak rokonérzésc, s Vörösmartynak az volt legfőbb öröme, ha Bajzáéknál meghitt, bizalmas körben felolvashatta egy-két költeményét. Ez a kis kör volt akkor az egyetlen irodalmi kör, amely a budapesti összes irodalomismerőket egyesítette. Később az olvasók szaporodtak s szaporodtak az írók is, akik most már mindjobban érezni kezdték a szellem erejét. Maguk körében alakítottak tehát szervezett társulatokat, mint az Akadémián kívül a Kisfaludy, Petőfi Társaságot, mindenkinek céljául tűzvén ki az irodalom művelését. Lassan minden kisebb szellemi központ megalakította a maga irodalmi társulatát s ezzel megkezdődött az egész intézmény színvonalának határozott alábbszállása. Madách Imre és Garay János nevének pajzsa alatt meglehetősen ismeretlen nevű és ismeretlen tehetségű úriemberek akarnak irodalmi hírnévre szert tenni, akik megelégszenek azzal, ha nevük legalább a lapok hír-rovatában annyiban szerepel, hogy „felolvastak". Vannak hiú emberek, akiknek hiúsága ebben nyer kielégítést. Ezekkel szemben csakugyan igazolt a vád, hogy fölöslegesek, sőt károsak. Rontják az ízlést, nevelik az alaptalan hiúságot, s egyáltalán az irodalom ügyét inkább hátra, mint előre viszik. Másik súlyos vád egy szó: klikk. Az Akadémia: klikk. A kisfaludysták: klikk. A dicsőszenthabakukki irodalmi kör: klikk. Saját nagyságának bámulója. Mások iránt kegyetlenül lenéző. Irodalmi pajtáskodások ápolója. Ennek is van valami alapja. (...) (Debreczeni Újság, 1901. május 12.) 400