Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

F. M.: Szellemi életünk emelése (...) Az anyagi téren való elmaradottságunk, tcspedésünk közepette egy jobb jövő reményében, amelyért sokan epedeznek, de tervszerűen nálunk nagyon kevesen dolgoznak, önkéntelenül a szellemiekre gondolunk és kérdezzük: hogyan állunk Debrecenben és a megyében a szellemi élet terén? Van-e Debrecenben úgynevezett szellemi élet? Miben nyilvánul ez meg? Hol vannak a szellemi alkotások? Hol vannak a költészet, a tudomány, a szépművészetek, az irodalom koszorús hősei, vagy csak egyszerű közkatonái is? (...) Ki merné azt állítani, hogy e kiváló és ősrégi kultúrvárosnak nincsenek jelesei, akik a szellemi élet minden terén ragyogtathatnák fényes tehetségeiket. Hiszen ismerjük őket, látjuk kiválóságukat, meghajlunk Géniuszuk előtt. De hiányzik a kör, amely őket egyesítse, az alkalom, mely Géniuszukat megnyilatkozásra bírja, hiányzik a szellemi élet, mely lángra lobbantja a sok szunnyadó isteni szikrát, amely oltárt emel Apollónak, Minervának és a múzsáknak, és amely a tudomány és szépművészetek szövétnekének izzó lángját eljuttatja a társadalmi rétegek szélső határaira is és fölvilágosítva, gyönyörködtetve és lelkesítve termékennyé avatja a sívó homokot és a kopár kősziklákat is. Társadalmunk vezető rétegéhez fordulunk e sorainkkal. Alapítsunk Debrecenben egy szellemi központot, amelynek hivatása legyen összegyűjteni az erőket, és szellemi munkásságra serkentve új fényt árasztani ős városunkra, amely már Nagy Lajos alatt mint az irodalom, a tudomány, a szépművészetek fészke elnyerte a dicsőség és elismerés koronáját. Pár évvel ezelőtt történt, hogy mozgalom indult meg egy irodalmi társulat szervezésére, amely szakokra oszolva a tudomány és művészetek szent szózataiért lelkesedik, tért nyitott volna a működésre. Itt van a legfőbb ideje, hogy az eszme megvalósításán működjünk. A művészegylet egyenesen minta lenne arra, hogy e téren vezessen, és szakokra oszolva keblébe fogadjon minden tollforgató, irodalomért, tudományért, szépművészetekért lelkesülő embert, hogy egyrészt az enyészettől megmenti a rég letűnt korok emlékeit, és a jelent a múlttal összeköti, addig egyengesse útjait egy szebb, egy jobb, egy boldogabb jövendőnek, amelynek föl - kell virradnia! (Debreczeni Hírlap, 1901. november 23.) 401