Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

megindult új pályafutására, sokan kétkedve tekintették ez átalakulást: vajon nem fenyegeti-e ezt is elődének sorsa s nem szenved-e hajótörést ez új vállalkozás már megindulása küszöbén? Ma, ha széttekintek c díszes gyülekezeten, melyhez hasonlót ritkán látott együtt c terem, - ha végignézek tagjaink hosszú névsorán, kik közt ott van a debreceni társadalom színe-java, bátran kérdezhetem: fcr-c még kétség ahhoz, hogy a Csokonai Kör szükséges és életképes? Tisztelt gyülekezet! Rohanva halad e század, nagy vívmányok óriási arányokban lökik előbbre az emberiséget. A pihenés, a tespedés, az üres álmodozás ideje elmúlt. Az újkor intő szava fölriaszt minden szunnyadó erőt. S Magyarország, mely nemrég még félig az ázsiai barbárság határvonalán állt, bevonatott immár a civilizált államok versenyébe. Megszűnt a meddő kesergés hátramaradásunk fölött; mindenki érzi, hogy tenni, mozogni kell s minden előre tett lépés bátorságot ad, minden haladás újabb haladásnak lesz lépcsője. Nincs okunk ma már pirulva takarni cl arcunkat. Fejlődésünk tagadhatatlan. De aki éber szemmel kíséri e nemzet fejlődését, nem kerülhetik ki annak figyelmét az aggasztó tünetek sem. E fejlődés nem minden irányban egyenletes, hiányzik abból az összhang. Gyors próbálkozásunk, hogy az anyagi téren minden erőfeszítéssel igyekszünk helyreütni apáink súlyos mulasztásait, gyakran elfelejteti velünk a szellemi élet elengedhetetlen követelményeit. Mintha munka robaja, s a gépek zakatolása közt cl kellene némulni a búvárkodó léleknek, megdermedni a gondolatnak. Mintha a mintaképül vett Angliában, Franciaországban nem tartana egyenlő lépést a szellemi haladás az anyagival? Mintha költők, tudósok, művészek dicsőséges versenye nem hirdetné nemzeti nagyságukat az óriási gyárak füstölgő kéménycin kívül? Az anyagi előre törekvés nincs ellenkezésben a szellemivel. A munkában forrongó Európa nem vált érzéketlenné a szellemi behatások iránt. Soha a szellemi élet oly magas lendületet nem vett, mint éppen napjainkban. Az iparnak gazdagságot kell teremtenie, a gazdagságnak műveltséget. Ez a dolgok természetes rendje. Ahol nincs így, ott a társadalom organizmusa hibás. Oly igazság ez, melytől áthatottnak kell lenni mindnyájunknak. Ezt a meggyőződést kell terjesztenünk, küzdve a nyers anyagiasság ellen, mely kiszárít szívet, lelket és sírját ássa meg a nemzetnek, mely clharapódzni engedi. Egy másik aggasztó tünet nemzeti fejlődésünkben azon veszedelmes irány, mely mindent egy központ felé terel, politikában épp úgy, mint irodalomban, a közélet s a szellemi mozgás minden terén. Kétségkívül mindnyájan büszkék vagyunk gyorsan fölvirult s mindegyre fényesebben kiemelkedő fővárosunkra. Óhajtjuk, hogy az méltán képviselje ez ország gazdagságát, műveltségét, dicsőséges hirdetője legyen az idegen előtt, aki idejön, állami létünknek; de nem óhajtjuk, hogy elnyelje az egész nemzet szellemi életét. 384