Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

A vezetőség részéről az a legnagyobb hiba, hogy nem tud benső, az önkéntes cselekvésig is eljutó érdeklődést kelteni a tagokban. A tagok legfőbb hibája pedig az, hogy nem is próbálnak érdeklődni közelebbről a kör ügyei iránt; megelégszenek azzal a dicsőséggel, hogy rendes, örökös vagy választmányi tagok, megfeledkezve arról, hogy ennek a dicsőségnek a megértő közmunka hiányában egyre kevesebb az értéke. Mit kell tehát tennünk? Mindenekelőtt meg kell kérdeznünk az örökös és választmányi tagoktól, hogy óhajtanak-c és ha igen, milyen formában óhajtanak részt venni a Csokonai Kör munkájában. A válaszok beérkezése után máris meg fogjuk állapítani, hogy a jelenlegi szakosztályi és választmányi rendszer érdemes-e a fenntartásra, vagy változtatnunk kell rajta. Mi nem elégedhetünk meg azzal a mentséggel, hogy más egyesületekben is csak öt-hat ember jár a gyűlésekre és előadásokra. Nekünk elég megállapítanunk annyit, hogy a Csokonai köri felolvasó üléseken a 48 szakosztályi és még ezeken felül 24 választmányi tagból sohasem látunk együtt 10-nél többet. Elég ezt megállapítanunk, hogy megállapíthassuk egyúttal az érdeklődés és közönség érzésének teljes hiányát. Pedig a Csokonai Kör előadásai mindenkor teljes irodalmi színvonalon mozognak, és amit a Csokonai Kör ad, mindenkor érték. Ha a logikai felállítás azt kívánja, ne riadjunk vissza a szakosztályi rendszer megszüntetésétől, új szervek felállításától, de esetleg a szakosztályok számának szaporításától sem. Akiket örökös tagoknak megválasztottunk és a köri munkában részt venni nem akarnak, megmaradhatnak a Csokonai Kör hajóján dísznek. A Csokonai Kör nem fogja cserbenhagyni őket, de azokkal visszük a hajót szebb vizek és szebb partok felé, akik komolyan dolgozni akarnak. A Csokonai Kör munkájának szerény véleményem szerint három irányban kell folyni. Rendezni kell mindenekelőtt előadásokat, felolvasóüléseket, ünnepélyeket. Másodszor adni kell kiadványokat, akármilyen szerény terjedelemben is. Harmadszor munkát kell végezni, cikkeket kell írni, vitákat kell indítani a helyi sajtóban is. A debreceni sajtóban ugyan, leszámítva a hivatásos újságírókat és egy-két külső munkatársat, a dilettantizmus üli orgiáit, de talán a mi hibánk is, hogy a dolog ennyire fejlődött. Ha átengedjük a teret a hozzá nem értőknek, természetcsen másképpen esik a közönség nevelése, és tőlünk függetlenül fejlődik a közönség ízlése. A Csokonai Kör tevékenységének három irányát ugyanannak a vezérlő gondolatnak kell áthatni. Ennek a gondolatnak a körvonalait fentebb már meg is vontuk. Szoros kapcsolatba kell jutnunk a mai élettel és azt irodalompolitikai szempontból olyan irányba vezetni, amely megfelel a magyarság egyetemes érdekeinek. Termékeny viták indulhatnak meg afelett, mik tartozhatnak ez alá a fogalom alá. A Csokonai Kör tagjainak bölcsessége - olyan fényes gárda ez - mindenkor meg fogja találni a helyes utat és módot úgy az elméletben, mint az elmélet alapján meginduló cselekvésben. Nem akarom, hogy a Csokonai Kör tagjai félreértsék a fenti gondolatokat. A Csokonai Kör dolgozik. Nyugodt lélekkel merem állítani, hogy az átlagon felül és többet, mint amit a rendelkezésére álló eszközök után várni lehetne tőle. Erezzük azonban sokan, hogy egy irodalmi társaságnak nem az egyszerű, szorgalmas munka az egyet375