Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

látszik, ma ismét ez a helyzet. Ha nem csinál az író mindent, elfoglalják a helyét mások: dilettánsok, kontárok, szélhámosok és demagógok. Ha nem szorítjuk ki az irodalomból azokat, akik nem igazán írók, magunk vagyunk felelősek az irodalom elmocsarasodásáért. Mivel a könyvkiadók nagyobb percentben nem az értékek, hanem az értéktelenségek terjesztésével foglalkoznak, rá kell vetni magát a hivatását komolyan érző írónak a saját munkái terjesztésére is, akármilyen keserves az a foglalkozás. Ha valaki komolyan érzi, hogy olyan munkát írt, amellyel a közönségnek használni tud, maga is felelős azért, hogy ez a munka azok kezébe eljusson, akik a nemzet sorsának jobbra fordításán dolgoznak. A színházak sem nagyon állnak a feladatteljesítés magaslatán. Az az egy-két színház, amelyik csakugyan az ideálok szolgálatában áll, nem is vehet fel minden színművet, amit komoly írók írnak. Magának az írónak kell tehát módot keresni éspedig az irodalmi társaságokon keresztül, hogy szintén csak a nemzet egyetemes érdekeit szolgáló munkáik valami módon előadásra kerüljenek. Az irodalmi társaságoknak ilyen esetben kötelességük a komoly írók kezére dolgozni. A legfőbb hiány azonban a közönség részéről ott van, hogy nem tudja megállapítani, mi az irodalmi érték s mi nem az. (...) Nagy városokban is alig akad néhány ember, aki a kevés búzát ki tudná választani a magtárakat megtöltő konkoly közül s még kevesebb, aki a maga értékmcgállapítását nyilvánosságra is merné hozni. Mert ma nem kedves dolog sem az értékelt írók, sem a még inkább értékelt kiadók, sem a nemtörődöm közönség előtt az őszinte szó. A kritikát sor vagy szószám szerint meg lehet venni s csak nagyon naiv emberek hiszik ma már, hogy az újság a maga komoly véleményét közli, amikor irodalmi kritikát ad. Ezen is csak maguk az írók segíthetnek, mégpedig a fiatal írók, akiket nem vettek még be egyetlen klikkbe sem s akik nem veszthetnek összeköttetést, állást, kiadói jóindulatot, ha az igazat, az irodalmi és a nemzet igazi érdekét megírják. Nem szabad engedni, hogy az irodalom lényegéről, az esztétikai értékelésről, az irodalom céljáról és feladatairól más informálja a közönséget. A zavar éppen abból keletkezik, ha mások a szempontjai az írónak és a kritikusnak. (...) Ha a Csokonai Kör lépést akar tartani a haladó korral, magának is haladnia kell. Ha a kör jelenlegi szervezete nem alkalmas a megváltozott körülmények között a munkára, meg kell változtatni a szervezetet olyan módon, hogy alkalmas legyen rá. Ha pedig kiderülne, esetleg már egy-két év múlva, hogy még mindig nem találtuk meg a kellő szervezeti formát, ne riadjunk vissza attól, hogy újabb átalakító munkát hajtsunk végre. Minket nem azért állított a közgyűlés bizalma a Csokonai Kör kormányrúdja mellé, hogy egyetlen alapszabályhoz és egyetlen szervezethez ragaszkodjunk, hanem azért, hogy a Csokonai Körre váró feladatokat megoldjuk. Az alapszabály és a szervezet csak eszköz a cél, a lényeg elérésére. Ha pedig nem tudnánk megfelelő szabályokat és megfelelő szervezetet létesíteni és fenntartani a cél elérésérc, adjuk át a helyünket olyan tisztikarnak, amely a megoldást, a siker több reményével kísérelheti meg. 374