Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
1936 Az irodalomra általában nem jó idők járnak a 30-as évek közepén. S a vidéki irodalom helyzete az országos átlagnál is jóval súlyosabb. Ha ennek a visszásságnak okait keressük, igen szomorú megállapításokra kell jutnunk. Hogy a főváros minden tekintetben jobb helyzetben van, mint a vidék, könnyen megérthető. Ott helyezkedik el több jövedelem, és így több a felesleg is, amiből az irodalom és a művészetek táplálkozhatnak. Ha ennek ellenére Budapesten is művésznyomorról hallunk és művészöngyilkosságokról olvasunk, az megint annak tulajdonítható, hogy a felesleg nem a komoly irodalomnak és komoly művészetnek jut, hanem a céltalan fényűzést és pazarlást szolgálja, s az irodalomnak és művészeteknek legfeljebb sekélyesebb részét istápolja. Az is lehet, hogy az igazi művészek élhetetlenek és nem értenek az irodalom üzleti részéhez. Ez azonban mindig így volt. Művészet és üzlet kizárták egymást s az üzlet csak olyan vállalkozások iránt érdeklődött, amelyek bőségesen meghozzák a befektetett tőke kamatát. A vezető irodalmi fórumok kötelessége lenne, hogy a komoly művekre felhívják, nemcsak a közönség, hanem a kiadók figyelmét is és ezek a fórumok ne csak a megjelent munkákat bírálják, hanem foglalkozzanak az írók kiadatlan műveivel is. Az irodalmi kritika a napilapokban meghalt s még a folyóiratok nagy részében is, ha nem klikkek, legalábbis irodalmi irányok szerint megy. Régen eltűntek azok az idők, amikor minden írásműben a tiszta értéket nézték s nem azt, hogy ki melyik gazdasági vagy politikai érdekkörhöz tartozik. A vidéki irodalmi társaságok amellett, hogy a fővárossal szemben anyagi lehetőségek tekintetében hátrányban vannak, a vidéki élet egyéb hátrányaival is kénytelenek küzdeni, ha ugyan egyáltalán fel merik venni a harcot a közönnyel, a hozzá nem értéssel és a rosszindulattal. Csak évtizedes reménytelen harc után jönnek rá az irodalmi társaságok vezetői arra, hogy a százezer lélekszámot megközelítő, vagy esetleg meg is haladó nagy városokban alig akad egy tucat ember, aki egy írásmű, egy szobor, egy kép valódi értékét meg tudná állapítani. Még a legtekintélyesebb vidéki lapok hasábjain is dilettáns írásművek foglalják cl a levegőt az értékes munkák elől. Az ún. művelt emberek ponyvairodalmat vásárolnak, és értéktelen képeket aggatnak lakásuk falára, az igazi művészek bcsavanyodnak, clparlagiasodnak, ha már előbb éhen nem haltak vagy öngyilkosok nem lettek. A komoly irodalmi ünnepélyek nem találnak közönséget s az irodalmi előadások egyáltalán csak abban az esetben sikerülnek, ha a jegyeket jóindulatú hölgyek már hetekkel előbb házról házra hordják, vagy ha közéleti méltóságok kedvéért nézi meg az előadást a közönségnek mindig szem előtt lenni kívánó része. Végeredményben a nagy többség nem az irodalom iránt való érdeklődésből hallgatja meg az írókat. Mindig mellékszempontok játszanak közre és válnak a főszempontnál fontosabbá. Hogy ez nem jól van így, mindenki elismerheti és minden jóérzésű lélek gondolkozhatik a súlyos probléma megoldásán. Mit csináljunk? Helyezzük az irodalmi társa370
