Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

ben a szolnoki Verseghy Ferenc Irodalmi Társasághoz Verseghy hamvainak elhelyezése alkalmából. Végül részvétiratot intéz 1934. november 20-án a Lampérth Gézát gyászo­ló családhoz és a Petőfi Társasághoz, 1935. április 6-án pedig a Szávay Gyulát elvesz­tett Fővárosi Kereskedelmi és Iparkamarához. Arról nem is beszélünk, hogy Csokonai síremlékét 1934. november 17-én is megkoszorúzta a kör. Egyébként a síremlék elhe­lyezésének ügyét több ízben tárgyalja. Tudomásunk szerint két választmányi ülést tart a kör ebben az évadban. Bevétele az 1934. évben 950 pengő 15 fillér, kiadása vi­szont 1134 pengő 88 fillér. Bevételének az összege az ünnepélyekből befolyt pénzen kívül az 1934. évi városi segélyt: 500 pengőt az Arany-, Csokonai-, Kölcsey-plakettek elszámolásából eredő 173 pengő 85 fillért és a tagdíjakból összeszedett 128 pengőt foglalja magában. Kiadási tételei közül megemlítjük a következőket: Arany-, Csoko­nai-, Kölcsey-plakettekrc 500 pengő, Magyar-Francia Kultúrligának 15 pengő 56 fillér s az Erdélyi Szépmíves Céhnek 13 pengő 80 fillér. E három tételtől eltekintve a kiadási tételek a múlt évi szűkös keretek között mozognak. Az 1935-1936. évadban kilenc sikerült és többé-kevésbé szépen látogatott ünne­pélyt rendez a kör. 1935. november 3-án vasárnap Liszt Ferenc-ünnepély a Bika Szálló dísztermében. Ez alkalommal a Dóczy Leánygimnázium Horváth Károly vezette énekkara a Szózatot tolmácsolja. Utána Csobán Endre megnyitót mond, majd Csaná­di Lujza Vörösmarty Liszt Ferenchez című ódáját szavalja, Füredi F. Gusztáv emlékbe­szédet mond Lzszfről. M. Hir Sári zongorán játssza Liszttől a Szerelmi álmot és a Le Funérailles-t. N. Mándi Margit clénekli a Loreley, Mignon dala, Ha én dús király vol­nék, s a Mily szent csodás való című Liszt-dalokat, zongorán kíséri Szabó Emil. Oláh Gábor Liszt Ferenc és kora címen értekezik. M. Hir Sári Liszt Ha álmom mély című darabját, s V magyar rapszódiáját játssza zongorán, valamint ráadásul egy Corelli­gavottot és Chopin C-moll prelűdjét. Utolsó számként a Városi Dalegylet Forrai veze­tésével a Himnuszt énekli. Mindazok, akik erre az ünnepre jegyet váltanak, egy-egy Krupinszky László által készített Liszt-plakettet kapnak emlékül a körtől. 1935. december 11-én Horatius-emlékünnep, a nagy latin költő születésének 2000. évfordulója alkalmából, a Kollégium dísztermében. Közreműködnek: a kollégiumi Kántus egy Horatius-Loewe-dallal, Oláh Gábor megnyitóbeszéddel, a Papp Júlia­Bakó József énekes kettős Horatius-Wagner Szerelmi kötődés című dalával, Bessenyei Erzsébet zongorakíséretévcl, Szeremley Béla A kétezer éves Horatius című értekezésé­vel és Tuster Jolán több Horatius-vers szavalásával. 1936. január 29-én rendes felolvasó ülés, ugyancsak a Kollégium dísztermében. Műsorára kerülnek: a Városi Dalegylettől A reményhez című dal, Pap Károly megnyi­tóbeszéde, Orbán Lászlótól Csokonai Tüdőgyulladásomról, Bódás János Lelkek pa­rasztja, valamint Olbey Irén Vadvirág című versének szavalata, Sz. Kun Bélától Cívis­professzorok című értekezés, Vasadiné Nagy Szerénától néhány vers és a Városi Dalár­dától A tihanyi ekhóhoz című dal. 1936. február 8-án és 12-én Baktay Ervin vetített képes előadása Boldogvölgy országa címen Kasmírról, a Déri Múzeum előadótermé­ben. Az előbbi előadást Pap Károly vezeti be, az utóbbit pedig Csobán Endre. 1936. február 14-én DAnnunzio-ünnepély szintén a Déri Múzeum előadótermében a követ­291

Next

/
Oldalképek
Tartalom