Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

szellemű és érdekű gondolkodás, melynek „légkörében éltek a magyar történelemben az Eötvös Józsefek, a Kossuth Lajosok, a Deák Ferencek. Pedig ezen eszmék és ezen férfiak nélkül elsötétednek, érthetetlenek lesznek történelmünk legfényesebb korszakai, ki vannak tépve történelmünkből a legdicsőbb lapok". Az lehetetlen - vonta le a következtetést -, hogy a hagyományként tisztelt nemzeti gondolkodás és politika vezetett a háborút követő megalázó és igazságtalan békéhez. Mindezzel párhuzamosan egyre inkább szűkült az irodalom feladatának értelmezése. Szávay Gyula, a kör titkára által írt jelentés szerint az irodalom elsődleges funkciója a szórakoztatás, az olvasás „a napsugaras, csendes lelki vasárnapot hozza el". A tisztán irodalmi körré alakulásra azonban egyhamar mégsem kerülhetett sor. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy a Csokonai Körben nem voltak olyan tehetséges alkotók, akik a kárhoztatott fővárosi művészekkel versenyre kelhettek volna. A közülük legtehetségesebb Oláh Gábort is egyre inkább bezárkózásra, öneszményítésre és a reális világlátás végleges feladására kárhoztatta a kör, melynek 1920-tól haláláig alelnöke volt. Oláh számára ugyanis a kör alkotói nem jelenthettek mércét, s ami ennél is nagyobb baj volt, kontrollt sem. A '20as években, Trianon után aztán újra föltámadt Debrecen nemzeti jelentőségének a hite, de c szerep visszaszerzésére és megformálására ekkor már önmagában volt hivatott a vidéki középosztály. A kör működési zavarait már nem a cívisek támogatásának hiányával, hanem a középosztály elszegényedésével magyarázták. Csobán Endre 1936-ban minden eddiginél egyértelműbben mondta ki, hogy a fővárosi irodalmi értelmiség egyáltalán nem képes betölteni nemzeti hivatását, a klikk-szellem és a pénz határozza meg ugyanis az irodalomhoz kapcsolódó összes (kiadói, kritikusi stb.) tevékenységüket. A vidéki irodalmi társaságokra vár tehát az a feladat, hogy az igazi értékeket napvilágra juttassák és megismertessék a közönséggel, vagyis a nemzeti kultúra valódi érdekeit és értékeit képviseljék. A hivatástudat módosulásának rövid vázlatából kiderülhetett, hogy a kör érdeklődéséből viszonylag hamar kikerült a cívis réteg, s helyét a középosztály vette át. E váltás azonban csak részben függött össze a középosztály önálló ideológiájának kibontakozásával. Jelentős szerepe volt a cívisek érdektelenségének is. A nemzeti ideológia ugyanis csak a cívis polgárság legfelsőbb rétegére lehetett hatással, a többséget alkotó középbirtokosok és bérlők ugyanis szociális problémákkal küszködtek. A legtöbbjük kiköltözött a városból a tanyájára, s alig tudott arról valamit, hogy mi történik a városban. A „nemzeti erőtől duzzadó" eszme életidegen volt a számukra. Fölmerülhet ugyanakkor a kérdés, miért hagyták magára az egyre inkább elszegényedő és bezárkózó cívis polgárságot. Ez főleg azzal a hitükkel függött össze, mely szerint a nemzeti kultúra egységes. E hit ugyanis szociológiailag érzéketlenné és vakká tette őket, kultúrájukat pedig avíttá, „múltossá", ahogy Ignotus mondta. Régiesnek abban az értelemben, hogy semmi közük sem volt a kor fő irodalmi, kulturális és társadalmi kérdéseihez. Tóth Árpád és újságíró társai többek között épp a kör ebben az értelemben vett nyitottságát hiányolták leginkább. „A kör csak névben él, de mikor kell, nincs jelen" - írta a Dcbreczeni Hírlap 1901-ben. Tóth Árpád több cikkben pró19