Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
balta a kor kérdéseivel és a kortárs irodalommal való szembenézésre késztetni őket: „A Csokonai-cécóknál például milliószor különb dolgot méltóztatnának mívelni, ha az Önök között most én |ti. Csokonai | szomorú sorsomat végigcsináló Oláh Gábor öcsémet próbálnák egyszer tejbe-vajba fürdetni!" Hol gúnyrajzot készített róluk (Ludas Matyi Kör), hol keserűen ironizált rajtuk (Vitéz Mihály). A Csokonai Kör azonban ebben a tekintetben szinte egész története során változatlan maradt. Már indulásukkor megelégedtek azzal, hogy „csak a kegyelet érzését" keltsék fel Csokonai emléke iránt. A zaklatott századvégen is a családias, nyugodt és harmonikus világot bemutató népies irodalmat szerették. A szorosabb értelemben vett irodalmi társasággá válásuk gondolatának felbukkanásától kezdve pedig a művészi szép egyre inkább valami testetlen, steril égi eszményt jelentett a számukra. „A világ szomjazza az idealizmust" - hirdette a kör nevében Szávay Gyula. S ha azt várjuk, hogy a szociológiailag érzékenynek gondolható, a népszámlálás munkálataiban részt vevő Csobán Endre másképp tartotta, tévedünk. O ugyanis még a 30-as években is Bcöthyvel együtt vallotta, hogy az irodalom feladata nem tükröt tartani a nemzet elé, hanem csak felmutatni, ami a nemzeti lélekben szép. Hcrczeg Ferencet c lélckábrázolás mesterének, a valóság hű tükrözőjének, Adyt viszont ködös romantikusnak tartotta. Mindezek után érdemes kicsit elgondolkoznunk azon, vajon a Debrecen nagyvárosiassá formálására és modernizálására való törekvés egyben a polgárinak nevezett műveltség térnyerését jclcntcttc-c. Látszólag a Csokonai Kör törekvései egybeestek azzal a polgárosító törekvéssel, melynek célja „a eivilizálódás és az értelmi tökéletesedés" A eivilizálódás igénye a 60-as évektől minden kétely ellenére is fontos részét képezte a modernizációs törekvéseknek, s ugyanígy jellemző az értelmi felvilágosítás szándéka is. Ennek ellenére lényeges különbség tapasztalható például abban a tekintetben, hogy miképp szerzik a kultúrát alakító vagy élvező polgárok a tudásukat egy modern nagyvárosban és egy vidéki városban, Debrecenben. Már most szükségesnek látom előrebocsátani, hogy összehasonlításuk nem jelent egyben értékelést is, noha az is bizonyos, ebbéli különbségük jelentősen megszabta az érvényesülés, a karrierépítés irányát és lehetőségét. Gyáni Gábor szerint a századfordulón megváltozott a műveltség szerkezete. Ennek egyik jele a kávéházak és az itt szerezhető tudás megjelenése. E korszakban már egyre kevésbé volt a könyvolvasás a viselkedési kultúra és a civilizációs minta forrása, helyette megnőtt a kávéházakban szerezhető jólértcsültség szerepe. Azért jártak a kávéházakba az emberek, hogy az újságokból és a kávézó társaktól napra kész információkat szerezzenek. Az így szerzett jólértcsültség adta meg viselkedésük biztonságát, hisz mindig tudták, mi történik közelebbi és távolabbi világukban, s mi az, amit egy-egy döntésüknél érdemes figyelembe venni. A Csokonai Kör esetében azonban, úgy tűnik, a kávéháznak korántsem volt ilyen funkciója. A rendelkezésre álló adatok alapján azt mondhatjuk, hogy pusztán egy-egy ünnepi rendezvényük és ünnepélyes vacsoráik helyszínéül szolgált. Bizonyára a vacsoravendégek ekkor is hallhattak egy-egy fővárosi vendégtől olyan információkat, melyek befolyásolták helyzetértékelésüket. A tudásszerzésnek ez a módja azonban egyrészt nem mondható rendszeresnek 20