Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

(kezdetben) mindenekelőtt a cívis polgárság támogatására volt szüksége. Az éves jelentések vissza-visszatérő panasza, hogy a „cívis réteg alig látogatja" a kör rendezvényeit. 1895-ben keserűen állapították meg, hogy „a tulajdonképpeni debreceni polgárosztályról még mindig nem lehet elmondani, hogy lelkesedni tudna mindazon eszmékért, amelyekért való munkás küzdelmet a Csokonai Kör mint legelsőt írta zászlajára". Tíz évvel később ugyan már a középosztály tagjaira is panaszkodtak, de a cívisek érdektelensége továbbra is komolyan bántotta őket: „az egyházi férfiakat, tanárokat, a régi törzspolgárság tagjait tüntető nagy számban szerettük volna a felolvasó teremben látni". Láthatjuk tehát, hogy ugyan a középosztály már önálló társadalmi bázisként jelent meg, de a cívisek még mindig nélkülözhetetlenek a számukra. 1908-ban Szávay Gyula főtitkár minden eddiginél világosabban mondta ki, hogy a Csokonai Kör azokat az értékeket képviseli, melyek a cívis polgárság számára is fontosak, sőt egyenesen e réteg képviselőjének nevezte a kört: kiegyenlítő józanságukat a debreceni polgár mentalitásával hozta összefüggésbe, aki „úgy veszi a dolgot, ahogy van, s a helybeli akusztikához igazítja". Mindezek után talán nem túlzás azt állítani, hogy a Csokonai Kör tevékenysége részben a cívis réteg modernizálásra tett kísérletként is értelmezhető. Megalakulásakor nem kisebb célt tűzött maga elé a kör, minthogy újra „a magyar nemzet erős várává tegye" Debrecent. Mindenekelőtt ezt a törekvésüket fejezte ki a sokat emlegetett decentralizáció: legalább a kulturális életben újra megkerülhctctlcnné tenni Debrecent. A Csokonai Kör kezdetben a főváros kultúrájának nem alárendelt kulturális központot szeretett volna teremteni Debrecenből, hasonlóan például majd a transzszilvanizmus eszméjétől áthatott Erdélyhez. E célkitűzésnek azonban csak akkor lehetett realitása, ha a kör tagjainak „intellektuális súly [a]" mögött társadalmi értelemben komolyan vehető réteg, a cívis polgárság áll, vagyis ha a Csokonai Kör „a debreceni gondolkodás és érzés hű kifejezője" lesz. Mindezzel párhuzamosan ugyanakkor a kör tagjai tisztában voltak azzal is, hogy ők a modernizáció motorjai. Már az 1890—1892-es jelentésükben „a magyar intelligencia" kulturálisnál többet jelentő feladatáról írtak. 1903-ban pedig, a kultúrpalota építésének szorgalmazásakor mindennél világosabban mondták ki, miben látják szerepüket: „Itt a mi kötelességünk az agitáció. Eddig is igyekeztünk ez irányba társadalmi úton bizonyos közvéleményt teremteni, azaz meggyőzni az illetékes faktorokat és a társadalom különböző köreit afelől, hogy ennek a kulturális intézménynek létesítése elodázhatatlan szükségesség". Eszerint tehát a kör tudatosan, hivatásszerűen képviseli azokat az eszméket, melyeket a cívis polgárság a történelmében és a létében hordozott. A decentralizációt azonban a 20-as évektől egyre inkább a főváros idegenségével szemben értelmezték. Debrecen népe akkor már „változatlanul őrzi ősi sajátosságait" (pedig már a századelőn sürgették a pusztulásnak indult népi világ tárgyi és szellemi emlékcinek a gyűjtését). A 40-cs évekre eztán Debrecen az a „tősgyökeres" hely lett, „ahol a legegészségesebb táplálékot lehet találni a magyar vér számára. A decentralizáció - ezzel párhuzamosan - egyre kevésbé jelentette önálló szellemi arculat elnyerésének igényét, helyette annak bi15