Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A tájegységgé formálódott Hortobágy természeti leírása

Bagota, Szentmargita, Csege határában kocsányos tölgy erdősávokat sikerült létesíteni. A második világháború után fásították a Pap-ere partját, az újvárosi-csegei út szélét, melynek különösen jól sikerült a darassai része. Továbbá a horti, feketeréti, vókonyai területeken Nagyhegyes határában pedig a Vajdalaposban történtek telepítések. Idővel a felsorolt erdők ornitológiai, természetvédelmi jelentőséget kaptak. Az erdőtelepítési kedv az utóbbi időben alább hagyott. Ma már a Hortobágyi Nemzeti Park szabályozza és óvja a pusztai látványát, így nem szorgalmazza az erdőtelepítést, a meglévők közül is csak az ősi sziki tölgyesek és a kerekerdők híve. * * * A Hortobágy állatvilága ugyanúgy jellegzetes helyi változatosságot mutat, mint növényzete. A zoológusok három nagyobb élőhellyel számolnak. Mondják úgy is, hogy a Pusztának három arca van: „a vadvizes, az erdős, és a füves puszta". Ehhez hozzá számítják még a környező települések Pusztára hajló határát is. A legősibb élettér az ártér, a hajdani vadvízország. A Tisza szabályozása, majd az ezt követő belvízelvezetések ezt a területet kiszárították. Egy részük újraélesztésére az 1970-es évek óta történnek kísérletek. A már rehabilitált Egyek-pusztakócsi Feketerét, a kunkápolnási mocsár, a Szelencés, a zárni és ágotai vadvizek ismét fontos élőhelyek. A vízivilág újrateremtésében kiemelkedő szerepe van a mesterségesen létrehozott halastavaknak. A madarak fontos fészkelő helyei az Ohati-Tölgyerdő, a margitai Tilalmas, a Tisza árterén kiemelten védett Kácsa-szigeti erdő, továbbá az utakat és folyókat szegélyező telepített erdők, valamint a jószágnak enyhet nyújtó kerekerdők. A Hortobágy állatvilágának legnagyobb színtere a szikes, füves puszta. A pusztaszéli településeken az állatvilág alkalmazkodásának tanulságos példáival találkozunk. Tavasszal a fészkelő madarakkal a pásztortanyák, gémeskutak, és a csatornák hidjai is benépesülnek. A távolról élettelennek látszó, gyorsan kiszáradó szikes pusztán gyalogosan nézelődve milliónyi rovarral találkozunk. A „tikkadt szöcskenyájak" lépéseink nyomán tömegesen menekülnek előlünk, és ha a gyephez közel hajolunk, feltárul a rovarvilág nyüzsgő élete. Az erdőket, vizeket a mikroszkopikustól a szemmel láthatóig, gerinctelen állatfajok milliói népesítik be. Az állatvilág leglátványosabb fajai természetesen a gerincesek, egyedszámuk több ezerre tehető. Nem vállalkozhatunk tehát az állatvilág részletes ismertetésére. En-