Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

szült. A ló és a marhabőr inkább lábbelinek, ostornak jó, felsőruha anyagára a puha juhbőr a legalkalmasabb. A nyúzáshoz, bőrkikészítéshez, de a megvarráshoz is a juhászok értettek igazán. A nyersbőr kikészítésének több módja ismert, ezek közül az eredeti a tejsavós magyar kikészítés, de timsós, faggyús eljárást is „magyar módra" tartották Európában. A Hortobágyon a lehető legegyszerűbb eljárást alkalmazták: a nyúzott bőrt nádszálakra feszítve hagyták száradni, aztán sós vízzel megnedvesítve, életlen késsel lehúsolták. Utána újból megszárították, majd a gerendába akasztott kákón megtörték, amíg mindenütt puha nem lett. Közben lisztezték és tompa vasdarabbal dörzsölték, így lett szép fehér. Mivel a bőrt durva hőhatás nem érte, ezért a szőrtüszők benne maradtak, és így erősebb, tartósabb volt, mint a nyugaton ismert eljárással készítettek. A legegyszerűbb bőrviselet a háti- és a mejjbűrvok. Ezt szabni különösebben nem kellett, hiszen egy-egy juhból kitelt a kettő. A hátibürt úgy viselték, hogy a hátsó lábnál fogva a hátukra kerekítették, és elöl a két lenyúzott lábvéggel összefogták. Ha pedig a párja előre került, lett a mejjbür és csak egy bőrszíj kellett, hogy derékban rögzítsék. A kettő együtt a pásztorok ujjatlan téli ruhája volt. Viselete ősrégi, csak eleink, ahogy később a nemesek, nem vetették meg a különleges állatok bundáját, a medve, a tigris, a párduc kacagányt. A háti- és a mejjbürt legtovább (az 1920-as évekig) a kanász viselte. A 30-as években még eredeti bőr viseletben járó pásztort már különcnek tekintették társai, a neve Szurtos Petiként maradt meg az emlékezetben. A bürlajbi, aztán később a posztólajbi a háti- és mejjbürt váltotta fel. Végigfutó hasítéka a baloldali hónaljtól indult. Ujjatlan ez is, körül a széleken zöld szironnyal szegett, díszített. A nyári változat a posztóból készült, végig gombolós, felálló galérú, ujjatlan mellény - már vásári portéka. „Bunda nélkül nem pásztor a pásztor, mert nincsen háza." A mondás különösen a juhászra igaz, aki nemigen épített magának kunyhót, a felszerelését úgyis a tergenyés szamáron tartotta. Az igazi bunda rackából készült, annak is erdélyi változatát tartották a legjobbnak, a purzsás juhot. A (régi nevén) suba ősi és ízig-vérig keleti viselet, a magyarok ismertették meg vele Európát. Sokáig a főurak is viselték a szironyos díszítésű szűcs műremeket. Készítéséhez 6-7 db rackabőr szükséges, merinóból „nem az igazi". Szabása a vállbőrrel kezdődik, ahhoz illesztik az elejét és a hátulját, aztán az oldalbőröket varrják hozzá. Ha az oldalbőr nem elég hosszú, megtoldják. Az így összeállított bunda egy lefelé öblösödő fordított zsákhoz hasonlatos. vs3 233