Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

A pásztorépítmények másik csoportját az emberi hajlékok adják. Ezek közt is van kezdetleges, az állatok karámjain, aklain belül kialakított. Ilyen, ha a pásztor a karám valamely védett zugában épít magának nádból egy kúpsátor alakú kontyos kunnyót. Ez a pár lépésnyi átmérőjű alkotmány csak arra jó, hogy eleséges ládáját elhelyezze, arra bundáját leterítse. Hogy a szél el ne vigye a feje fölül, földhányással rögzíti. Ettől az építménytől is van egyszerűbb, amikor egy korcolt nádpallót a szárnyék nádfalához támaszt, vagyis enyhelyt készít magának. A pusztán mindig fúj a szél. Ami a melegben jó, de tüzet rakni, főzni igen kellemetlen. A megoldás a nádból készült főzőkarám, ami egy kör alakú kisebb nádfal. Minden pásztor tanyájának fontos építménye a vasaló. Hogy miért éppen így hívják a pásztorok konyháját, arra nincs még elfogadható válasz. Az első feljegyzése 1792-ből datálható, de attól még nevezhették így akár több száz évvel azelőtt is. A főzőkarám már korábban ismert, tehát lehet annak egy fejlettebb változata. Ecsedi a vasalót a kosár fejleményének tartja, ugyanakkor a vasélező fogalmából magyarázza a megnevezést, mert ezek olyan „elhagyott rozoga hajlékot jelentenek, ahol tüzelnek is". László Gyula után szabadon: nem azt mondjuk, hogy így volt, de lehetett volna így is: a vasaló névben feltételezhetnénk akár egy egészen ősi utalást is, mely a pusztai gyepvas feldolgozásából ered. Az biztos, hogy a vasaló fő funkciója a főzés, közös étkezés. Ennek felel meg a berendezés: a tűz hamuval takarva várja, hogy felélesszék, mellette a kimustrált kerékagy a földbe leásva, melyben a kontyos méretes fözöfa forgatható. Körül tőzeg- vagy gyalogszékek és egy - a közepén bogrács méretűre kivágott - evőszék, melybe a vasfazik éppen beleillik. A nádkorcban a főzésnél elengedhetetlen hosszú nyelű debreceni vaskanál, fakanalak, néhány faszeg a sótartónak, a törölgetésre használt szűrdarabnak és a pipagyújtásra használatos fenyő filibusznak. A nádkunnyók letűntével, sokkal tartósabb - parasztházakhoz hasonló pásztorkunyhók épültek. Noha anyagukban, szerkezetükben már a ház szót megérdemelték volna, a pásztorok továbbra is kunnyónak nevezték őket. Sár, illetve vályogfalú, padlásolt, nád-, vagy cseréptetős épületek, amelyekre a tanya szót először az idegenek ragasztották rá. A pásztortanyákról a XIX. század végétől beszélhetünk. A tanya akár több épület együttesét jelenti. Építőanyaguk változatos, a helyi adottságok szerinti nád, sár, illetve a faluról hozott gerenda, deszka, cserép, stb. Az esetenként