Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Pusztai legeltető állattartás

illetően, mert amennyiben itt találtuk a Kárpát-medencében a vaddisznóra erősen hasonlító vaskos szőrű bakonyi, szalontai, vagy réti disznót, akkor őshonosnak, ha magunkkal hoztuk, akkor ősinek kell tekintenünk. Mindenesetre a csaknem 10%-ra rúgó etelközi sertéscsont leletekből a fajtát nem azonosíthatjuk. Kitenyésztett, mégpedig feltételezhetően ősi alapokból, a mangalica sertés. És kitenyésztett a lovak közt az összes eredetileg Erdélyben megmaradt, és a XIII—XIX században szelektált kancavonal, mely anyai ágon többek közt a nagyhírű sziki nóniuszt alapozta meg, de jutott belőle még a közismert angol telivér megalapozásába is. A HORTOBÁGYON TENYÉSZTETT ÁLLATFAJTÁK A kétlegelős rendszer hagyománya az állattartásban egészen addig maradt fent, amíg a térséget Debrecen város és közössége birtokolta. A belső legelőn a naponta hazajáró jószág, a külsőkön a tenyésztésre, hizlalásra tartott legelt. A késő őszi és a téli legeltetésre használták még harmadik legelőként az ugarföldeket, kaszálókat, esetenként az erdők avarát. Ha az időjárás kegyes, Fazekas Mihály szavaival a „Hortobágy mellyéke... áldott Kánahám". Talán ilyen boldog összképet láthatott Petőfi, amikor dicső rónaságnak, Isten homlokának nevezte. Ecsedi István illúzióktól mentes sorai a valóság egy másik arcát szemléltetik: a rendszerint rosszul teleltetett jószág az Isten szabad ege alatt élt tavasztól őszig; és a gyakran beköszöntő szárazságok idején se takarmánya, se ivóvize nincsen; a primitív enyhelyek nem nyújtanak igazi védelmet, sárba, hidegbe a földön kell feküdnie; a forrón tűző napsütés is megviseli az embert, az állatot egyaránt. Csak olyan állatfajtákat volt értelme tartani, amelyek jót és rosszat egyaránt elviseltek. A kitenyésztett állatfajtákat és számosságukat a piac mindig befolyásolja. A pusztai tartás újító kísérletei csak ritkán vezettek eredményre, legyen az a fajta, vagy a tartásmód megváltoztatása. A húshozam, a tejbőség, a gyapjú termelésfokozását remélve, csak a juh és a sertés fajtaváltása esetén volt sikeres. A következőkben látni fogjuk, hogy a Hortobágy adottságai a fajták kialakulására olyan erős hatással voltak, hogy az itt nemesedett állatfajták önálló tulajdonságaikkal jelentősen eltérnek akár még az azonos fajta-csoportú társaiktól is! A továbbiakban ezt a folyamatot kísérjük figyelemmel.