Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
A Puszta intézményesített természetvédelme
Ne feledkezzünk meg arról, hogy nem egy szafari park vadállatait kell az utókornak megmenteni, hanem háziállatot, kezes jószágot! Ebből a triviálisnak ható megállapításból egy halom súlyos következtetés adódik. Ezek közül a legfontosabb, hogy a tartásmód eredetisége önmagában nem elégséges a génmegőrző munkához. A világon egyedülállóan - őshonos háziállatainknál többről, és másról van szó, mégpedig arról az évezredes múltú szelekciós munkáról, melynek gyakorlati céljait korunk technikai fejlődése már régen feleslegessé tette. A magyar szürke marha, a többhasznú nóniusz, de akár a mangalica, vagy a racka kitenyésztésében tetten érhető hajdan volt gazdasági szempontok többnyire anakronisztikusak ma már. Igavonó ökörre ugyanúgy nincs szükség gépesített világunkban, mint az ágyúzást jó idegrendszerrel tűrő, a könynyű málhát cipelni tudó, kocsi előtt is kiváló, de nyereg alatt is lovagolható nóniuszra, vagy az arasznyi szalonnát gyarapító mangalicára és a kissé szúrós és durva szőrű (de rühmentes) rackára. Ha azonban komolyan vesszük a génmegőrzés felelősségteljes feladatait, akkor — ha kell, ha nem - ezeket a szelekciós szempontokat ugyanúgy továbbra is érvényesítenünk szükséges, mint az ökörfogatok idejében. Az „Isten szabad ege", a vegyszermentes tartás tehát csak szükséges, de nem elégséges feltétel a génmegőrzés sikerességéhez. Aki lovagolni tud, és ült már nóniuszon is és például magyar sport lovon, minden pozitív elfogultság ellenére tudja jól, mi a különbség. Az eredeti nóniusz tenyésztésénél például soha nem lehetett szempont a mai divatosan szűk első lábállás, az egy nyomon járás, a felülnézetileg japán motorok áramvonalasságát idéző hátforma. Mert nem erre kellett! A magyar szürke húsa sem kizárólag az egész éves pusztai legeltetéstől lett olyan izmoltságú, mint amilyennek ma ismerjük. Sokan a szarvashús egészségességével vetekedőnek tartják, teljes joggal, és ha az igavonásra való alkalmasság mellékhatásaiban gondolkodunk, azonnal megérthetjük a különleges minőség okait. De erről majd a pusztai állattartás fejezetben részletesen írunk. A Kht. megalakulásakor az induló állomány alig 400 tenyésztésre alkalmas tehén volt. Ehhez vásároltak még 75 tehenet és 51 üszőt. Mára a teljes állomány elérte a 2600 darabot, melyből a tenyésztésre kijelölt egyedek száma kb. 1000 db. Az igazolt származású szaporulatot más nemzeti parkoknak, illetve magántenyésztőknek értékesítik. A további állatokat pedig sőre marhaként, bio-termékek alapanyagaként vágóba értékesítik.