Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)
A Puszta intézményesített természetvédelme
HORTOBÁGYI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS GÉNMEGŐRZŐ KHT A rendszerváltozás után nyilvánvaló volt, hogy a közel félévszázadig állami pénzekkel fenntartott mamutcég, a Hortobágyi Állami Gazdaság nem fogja elkerülni az átalakulást. Már csak a hogyanon ment a vita egészen 1994-ig. A cél szerint a dolgozókat kellett volna vagyonhoz juttatni, nekik azonban pénzük nem volt. Ugyan a tanyai épületeket - szolgálati lakásokat - a lakók olcsón megvehették, de az addig állami pénzből finanszírozott közüzemi díjakat attól kezdve mindenki maga fizette. A Gazdaság által nyújtott megélhetési biztonság máról holnapra szűnt meg, az emberek tömegesen tengődtek a munkanélküli segélyből. Az országosan általános jelenségként megélt folyamat részeként a vagyon jelentős része áron alul kótyavetyélődött el, és került magántulajdonba. A Gazdaság 23 és félezer hektáros területének, és őshonos állatállományának természetvédelmi státusza azonban megakadályozta a magánosítás teljes végrehajtását. Ezek az értékek a rendeletek alapján nem privatizálhatok, ezért a Környezetvédelmi Minisztérium felügyeletére bízták. Kézenfekvőnek látszott, hogy az egész gazdaság a Nemzeti Parkhoz kerüljön, de ezt a már említett szerepkeveredés megakadályozása tette lehetetlenné. Mint költségvetési intézmény, a HNP nyereséget termelő gazdálkodást nem folytathat. A megoldás egy vegyes finanszírozású Kht. létrehozása volt a HÁG jogutódjaként, mely a védett állatfajták tartásából és más kiegészítő tevékenységekből az állami támogatáson túl is képes vagyongazdálkodásra. A felügyelő hatóság a Hortobágyi Nemzeti Parkkal azonos: a természetvédelmi szaktárca. A feladat egyértelmű: a hagyományos állattartás és gazdálkodás évszázados kultúrájának átmentése az utókor számára. Ugyanakkor a Hortobágy teljes területéből (kb. 120 ezer hektár) 12 ezret, tehát a tizedét(!) hasznosíthatja, amihez még 2000 hektár szántóföldi művelésű terület tartozik. Ezen a - nyugodtan mondhatjuk: kissé szűk - területen kell megoldania őshonos állatfajtáink eredeti, tehát az év nagy részében szabadtartású legeltetését, a vegyszermentes réteken kaszált fűvel, a bio-művelésű szántókról származó takarmánynövényekkel a téli tartást, a beltenyészet veszélyét kiküszöbölő génmegőrző tenyésztés korántsem egyszerű feladatát.
