Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

A Sors igen szíves hozzám, lehetőleg minden fázisán átvezet az emberi bajnak. Minden kínt és gyötrelmet megkóstoltat velem. Most élveztem pl. a clór-etillel való elkábítás gyönyörűségeit; úgy éreztem, mintha agyamnak minden ere őrületesen széttágulva szét akarna szakadni. Míg öntudatomnál voltam, az agyszélhűdés érzése fosztott szinte meg az eszemtől. Mikor fölocsúdok a kábulatból, elkezd ömleni a vérem a kötés alatt, és csorog déli 1 órától 4 óráig, 4 órakor sikerült Schmidt Lajosnak elállítani a vérzést. Mint egy Herkules, úgy mentem be a Klinikára, s mint egy szédülésig legyengült kóralany jöttem ki három nap múlva. Egyetlen szép és kedves percem az volt, mikor egy pompás, kívánatos testű doktorkisasszony, dr. Lusztig Józsa, meghallgatta szívemet és tüdőmet. Ráhajolt a mellemre, ahogy ott feküdtem az ágyban, s szép szőke feje igazán a szívemen nyugodott. Úgy szerettem volna magamhoz ölelni, vérszegény testemmel is. Bizony, a nagy lecsapolást nehezen tudom pótolni. Már egy hónapja múlt az operációnak, s még mindig szédülgetek. Most bort kezdek inni, homoki lőrét. - Hagyományos szerencsétlenségem most sem hagyott el: alig hogy begyógyul az első nagy sebem, már második karbunkulusom támad. Az ambulancián megvizsgáltatom, s egy Köntzey nevű tanársegéd rossz borotvájával (le akarja onnan a hajszálakat venni) belevág az új, friss hegedésbe, hogy most vérmérgezés előtt állok. Rohanok ki a sebészeti klinikára, mutatom Schmidtnek (akivel közben össze is vesztem). Clór-etillel „fagyasztja", közben nem tudom mit piszmog rajta, mert nem látom, hátul van a nyakamon. Attól félek, egész nyakam el fog gennyesedni. Vérem kevés. Igazán nehéz napok előtt állok. Kínomban, egy hónapi pihenésem alatt megírtam egy operett szöveget: A boldogtalan királyfit. Nagyon fáj, hogy bajommal se moziba, sem színházba nem járhatok. Olvasom Goethe Meister Vilmosát magyarul. Meghallgattam a színházban a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes hangversenyét. Haydn D-dúr vonósnégyesét, Dvorak F-dúr vonósnégyesét és Beethoven H-dúr vonósnégyesét adták elő. Rendkívül finom a technikájuk, nagyon kellemesen vannak összehangolva; a második hegedűs szerény és összekötő beilleszkedése az együttesbe: nekem nagyon tetszett. A csellós gyönyörű tiszta hangokba öntötte Dvorak néhány szlávosan búsongó melódiáját, a prímhegedűs elsőrangú. Haydn művében a Menuetto-rész nekem szokatlanul zajosnak tetszett, különösen a prímhegedűs rángatta túl keményen a vonóját, talán - hogy összetartsa az itt széthullani akaró együttest? Ellenben Dvorak előadása pompás volt; a Lento-rész gyönyörű akkordjait igazán nemes művészettel juttatták kifejezésre. - Beethoven 18. opusa (N° 2) kissé szürkének tetszett; csodálkoztam apró finomságain; a kemény és tusakvó Beethoven hiányzott belőle. Előttem egy szép fiatal zsidó asszony ült vörös bajuszú urával. Hallottam, mikor a nő azt mondta csodálkozva az urának, reám pillogva: - Hiszen azt mondták, meghalt!