Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

erre az új kollektívnek is mondható új műfajra, amelyre példát soha nem olvastam és nem hallottam, csak egy tanítványom beszélt róla, mert Pesten hallott egyszer ilyet munkásoktól. Nem tudom, milyen lehet az enyéimnek a hatása, valóságban, de ahogy elképzelem: megrázó. Különösen, ha 200-300 emberből áll a kórus. A dinamikája ezeknek az unisono

97 mondandó soroknak: elsöprő lehet. Szeretném kipróbálni a színpadunkon, de félek: a rendőrségünk nyúlszíve „lázítás jelenlétét" állapítaná meg berinük, s még a színháznak lemre baja. Megírtam a munkások, művészek, orvosok, politikusok, katonák, papok és parasztok kórusát. A vers ritmusa nagyléptű és dübörgő, hogy jól lehessen mondani unisono. A katonáké pláne, szinte dobpergésre menő mars. Kiürített napi cukormennyiségem: 140 gramm; kiürített két hónapi versmennyiségem: 140. Érdekes. Mi? írtam különben egy kis Pokolt is, 12 részben. Az életünk reális poklának 12 körét. Dante nem is hinné, milyen kínok között éljük életünket a technikai csodák századában. Szeretném ezeket a nyári új verseket Urak és szolgák c. verses regényemmel egy nagy kötetben kiadni. De hol rá a kiadó? A Csokonai Kör - nem meri, nem tudja, nem bírja kiadni. Igaz, nincs is hozzá pénze. Ezt is magamnak kell, mint a Szárnyas embert? Igaz: a „Szárnyas ember" júniusban megjelent, 500 p.-ban. 1300 pengőmbe került.

98 Azt se tudom: mit ér? Nem veszik, nem olvassák, nem dicsérik, se nem szidják. Hallgatnak róla mélyen.

99 97 Egy hangon, egybehangzóan adandó elő. 98 Oláh először Mikes Lajosnak küldte el, hogy közölje. Később a Nyugatban szerette volna megjelentetni - „Légy oly jó, vezesd be ezt a Nyugatba, ha majd a te Nagy fejedelmed véget ér. A próza a te reszortod, remélem: nem vagy rám féltékeny." (O. G. Móricz Zsigmondhoz, 1930. febr. 18. - Móricz 1984, 74.) -, de nem sikerült. - „Fáj, fáj, fáj, hogy nagy regénytrilógiám (A táltosfiú) II. és III. része még mindig nem kerülhet közönség kezébe. Inkább adjuk a Nyugat mellékletéül l-l ívnyi terjedelemben. Gellért O.-nak szólhatnál." (O. G. Móricz Zsigmondhoz, 1930. febr. 22. - Móricz 1984, 83.) 99 Néhány kritika azért foglalkozott a regénnyel. A legfontosabb közülük Kardos Lászlóé, aki két bírálatot is írt. A Nyugatban (1930. II. 863.) megjelent írásában jobbára a regény elhibázott voltát ecseteli. Viszonyítási pontja A táltosfití. Legnagyobb hibának az „élet" és a „költészet" összhangjának hiányát tartja. A „legrealisztikusabb perceiben is van benne valami valószerűtlen. S a baj éppen az, hogy ez az állandó magas hang és a folyton ömlő dekoratív elemek végre is egyhangúvá teszik a könyvet." Kárhoztatja azt is, hogy ,,[a] kompozíciót a reflexív és fejtegető elemek zsúfolása bontja meg." A Debreczeni Független Újságban megjelent kritikájának (Dialógus a szárnyasemberről) nem ily egyértelmű a végkicsengése. Kardos a töprengéseibe avat be bennünket, amelynek során ugyanazon dolog kétféle értékelésével találkozunk. Az egyik álláspont szerint a Szárnyas ember „[ljendülettel komponált, reflexív és fejtegető elemekben gazdag, szimbólumszerű alakok körül bonyolódó, romantikus történet, amelynek kivált a köntöse becse, a káprázatosan dekoratív, gazdag stílus." A másik értékelés viszont teljesen ellentmond az előbbinek: „Ökonómiátlanul komponált, reflexív és fejtegető elemekkel terhelt, elrajzolt alakok körül bogozott, realitásaiban naiv, általában fellengző história, amelyet csillogóan cifra stílus borít köntösül." Az