Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

* Ezen. a nyáron ki akartam menni Rómába, Firenzébe. Kaptam is az államtól 500 pengő ösztöndíjat. (Eletem első, egyetlen, s utolsó ösztöndíja! Kornis Gyula állam­titkár adta.) De: kénytelen voltam visszaadni, mert egyrészt az útitársam Bodor Aladár lemondott az útról (fia fél szemére megvakult), részint betegségem öltött ijesztő méreteket. S aggasztott a nagy hőség is. Szóval: itthon maradtam, a debre­ceni Nagyerdőn nyaraltam. Augusztus 29-én pedig új regénybe kezdettem, amelynek egyelőre ez a címe: Három jó barát. A lelkek egymásra hatását, s az ideáloknak realitásig jutásuk köz­ben való elferdülését vagy átváltozását akarom benne megírni. A Bokréta három alapítója: Gulyás, Madai, Oláh áll előttem modellül. Persze, csak a megindulásnál. Azután: jöjj, szárnyas fantázia és röpíts, amerre szemed lát. Szeptember végéig a Nagyerdőn akarom írni, azután, ha tudom, idebent, Kar utcai barlangomban, ha szomszédom, a rettentő Bába nem veri el örök lármájával a kedvemet. - Istenem! Milyen nyomorúságosan élek én! Még 50 éves koromra sem jutottam oda, hogy csendben, háborítatlanul dolgozhassam naponta csak két órát! - Most is, április óta, kijárok szinte naponta az erdőre, s ott írogatok. Remek hely! Csak a minap zavartak meg regényem megindításánál fiatal táncoló leányok, akik klasszikus pózokat gyakoroltak azon a dombon (a „Szerelmesek domb"-ján), ahol írni szok­tam. De érdekes volt! Mintha „Szárnyas Ember"-emnek a margitszigeti jelenete realizálódott volna. 100 A költészet így diktál néha az életnek. olvasóra van bízva, melyiknek ad inkább igazat, vagy esetleg ő maga is a kétféle értékelés között ingadozik. (Mindkét tanulmány mj.: Kardos László: Harminchárom arc. Bp., 1983.) ­A másik kiemelendő bírálat Kéky Lajosé, aki leginkább azon töpreng, miért elhibázott Oláh regénye. Ennek legfőbb okát írója világtól való elzárkózásában látja, amelynek kö­vetkeztében „alakjai nem az élet emberei, mintegy légüres térben mozognak előttünk, s az író egész elképzelése souverain fölényességgel hagyja figyelmen kívül az élet lehetősége­it." A regény másik, ezzel szorosan összefüggő hibája, hogy a vágy mint megvalósult életeredmény jelenik meg, anélkül, hogy bármi is igazolná ezt. Kéky szerint a kettő ütköz­tetése vagy a hős lelki életének mélyebb bemutatása sikerültebbé tette volna a regényt. (Oláh Gábor regény-trilógiája. Budapesti Szemle, 1933. 230. k. 376-384.) Kéky elküldte kriti­káját Oláhnak, felajánlva, hogyha kéri, nem közli. Nem akarta ugyanis régi barátságukat széttörni. (1933. júl. 20. - DIM) 100 „Már csaknem elért a sziget északi csúcsára, mikor hirtelen drága kép tárul eléje. Egy kastélyszerű nyaraló parkjában, a selymes füvű mezőn, vagy tizenkét fiatal leány táncol egy magasabb vezetésével; mintha Duncan Isadora görög tánciskolája esett volna váratlanul ide Parisból. A leányok antikszerű khitont viseltek, amelyet a keblük alatt bíbor szalag kötött át; karjuk, lábuk meztelen, fehér mellük ki-kivillan egy-egy lehajolásnál. Haja valamennyinek rövidre van nyírva s homlokukat fehér pántlika övezi. Ritmusra lendül hajlékony termetük, rugalmas dobbanással pattannak levegőbe, s hullanak vissza hajlon­gó virágokként a zöld szőnyeges színpadra. Mert olyan az egész, mintha Versailles park­jában balettet táncolna a kirándult Opera-személyzet. A lányok halkan, nagyon édes dal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom