Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

az álla vágásáról akarok lelkivilágára következtetni. Az érzelmi elemeit sokkal többre becsülöm az emberi léleknek, mint az értelmit; mert érzelmeken alapul minden bűnünk és minden erényünk, s az ember bűnében igazán ember, erényeiben igazán nagy ember. A csillagos ég bámulása kimondhatatlan gyönyörűséget és a végtelenség sejtelmének nagy érzetét veri föl bennem; de ha matematikai kiszámítását látom a Vénusz földtől való távolságának: nyom a messzeség, azonban a végtelenség hozzáérzése nélkül. Mert ez már ún. tudás volna; az égbámulás csak érzelem. Tudni: jó; de érezni: minden! S én hiszem, hogy ezeknek az ablakom alatt merengő akácfáknak is vannak érzései. (...) A Budapesti Szemle - mirabile dictu!

130 - figyelemre méltatta szegény személyemet, s harmadfél lapon boncolja tehetségemet, mint az öngyilkost a törvényszék orvosa. Nagy rostájába veti verseimet és istenesen megrostálja, elannyira, hogy összevissza 5 (öt) versem marad a rostában, a többi negyvenhat kihullt polyva. Hanem azért örülök neki, mint Vak Laci a félszemének: nemcsak a jövendő, hanem a múlt is kezd elismerni... Kár, hogy a nyelvemmel van megakadva ez az öreg doktor is; a B. Sz. is csak olyan, mint a mi jó házi orvosunk, a vén Újházi, aki azzal szokta kezdeni vizsgálatát: „Mutasd a nyelved!" A B. Szemle bírálói is rögtön a nyelvét rohanják meg szegény magyarul dalolóknak. Én ezt sem bánom, legalább - ki ölthetem rajok kígyói villás nyelvemet!

131 (Szept. 4.) (...) Thackeray, kedves, finom gúnyú Thackeray! Ha Shakespeare nem volna, te volnál az ideálom! (...) Tegnap délután játszott velem a szerelem. Bethlen utcán vagy hol lakik egy délceg járású, daliás testtartású, kifeszült mellű, kacsintós szemű sugár zsidó lány. Esztendők óta kacérkodik velem, s én rengeteget bosszankodtam miatta és érette. Tegnap azután magával csalt a Garay utcába - óh, bocsáss meg, Garay szelleme! és ott bemutatta magát nekem, s engemet magának. Azt mondja, megvette a verskötetemet; idézgetett is belőle. Valami Tar J. nevű barátnéja ég értem emésztő tűzzel - ez hitt rendezvousra egyszer a Dobosba, egyszer a Honvédtemetőbe! - de 130 Még kimondani is csodálatos! 131 Lásd a 111. sz. jegyzetet (Voinovich Géza kritikáját Oláh Költemények című kötetéről). E kritika annál is inkább fontos lehetett Oláhnak, mert a Budapesti Szemle a legfőbb mércét jelentette számára abban a tekintetben, hogy ki számít az irodalomban és ki nem. Csokonai és Petőfi című dolgozatát küldve írta Gyulainak: „Ha beválik [ti. ha megjelenteti a Budapesti Szemle], nagy örömemre lesz, mert elérem vele a legnagyobbat, amit ma magyar író elérhet." (O. G. Gyulai Pálhoz, 1907. nov. 22. - OSZK. - Az első kiemelés tőlem. - L. L.)