Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

Az önismeret kertjében - utószó

tette. Később is magányos maradt azonban, mikor pedig már az 1927-ben alakult, a Nyugathoz kapcsolódó Ady Társaság is meghatározó szerepet vitt a város szellemi élete formálásában. Hiába választották a társaság tiszteletbeli tagjává, s hiába közeledett hozzá egyik vezetője, Gulyás Pál is, aki maga is a művészet éteri felfogását vallotta, s nagyra becsülte Oláht, s akiben szellemi-lelki társat találhatott volna, Oláh már túlságosan is megszokta a magányt, s nem szívesen áldozta másra az idejét. Elszakadt ifjúkori irodalmi vállalkozásuk, a Bokréta tagjaitól is. S bár később is jelentettek meg közös köteteket, de valójában már semmi köze nem volt hozzájuk. Az ő emberi és művészi tapasztalatai lényegesen mások voltak, mint a többi bokrétásé. Már idéztük azt a hofmannsthali gondolatot, hogy a századforduló gyermekeinek nem maradt semmi más, mint az önboncolás vagy az álom. S hozzátettük azt is, hogy a fiatal Hofmannsthal tudta, a külvilág zárójelbe tétele csak ideiglenesen lehetséges, s nem adhatja egy életre szóló vállalkozás motivációját. Oláhnak azonban nem volt hova kilépnie, nem volt kihez szólnia. Leginkább Huysmans különcének rokona. Vele együtt sóhajthatta volna: „Hol és mikor, milyen világban lel ő testvéri lelket, aki utálja a közhelyeket, s a csendet úgy áldja, mit egy jótéteményt, a hálátlanságot, mint enyhületet és a gyanakvást révnek, biztos kikötőnek tekinti?"

123 Oláht az a hit tartotta fogva egész életében, hogy csak akkor élhet teljes ami annyit tesz, művészi - életet, s csak akkor lehet igazi, nagy művész, ha minden idejét önmagára és az írásra szánja. Talán nem lett volna ennyire nárcisztikus életfelfogása, ha más művelődési-mentális környezet adatik a számára: „Itt Debrecenben rettentő mostoha a poéták sorsa. Itt mi vagyunk a legnevetségesebb állatok. Mi soha föl nem cseperedhetünk arra a nívóra, melyen egy született nemes, egy orvos, egy ügyvéd, vagy éppen egy katonatiszt áll. Bennünket a lányok kacagva néznek, az anyák kárhoztatva emlegetnek, az apák lesajnálnak. A papok szabad szellemünkért rágják a fülünket, a népboldogítók érthetetlennek érzik arisztokrata lelkünket. A csőcselék ránk ugat és kimar magából, a felsőbb tízezer ajtót zár előttünk. így aztán ég és föld közt lebegünk, mint a Mohamed koporsója."

124 Napló és halhatatlanság Naplót leginkább abban a hitben vesz kezébe az olvasó, hogy így közvetlenül, mindenfajta közvetítő eszköz nélkül szerezhet tapasztalatot a naplóíróról, akire kíváncsi. Az az érzés töltheti el, mintha szemtől szemben állnának egymással, mintha az író neki vallana. A naplóíró szempontjából is hasonló történés zajlik le, amennyiben a személyiség közelebb kerül önmagához, megtapasztalhatja, megláthatja saját magát. S nem csak belülről, hanem ami a fő, kívülről is. A napló tehát 123 Huysmans: i. m. 190. 124 Napló, I. k. 99. Az én kiemelésem - L L.