Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

V. kötet

korában is. Kukorica Jancsinak hívtam. Utánam ő lett a Beöthy-jegyzetek kiadója. Olyan ezermesterféle típus. Egyik szenvedélye a statisztika, másik a kulturális mozgalmak irányítása. Mindent magára vállal, de nem mindent végez be. Van egy remek tulajdonsága, amit igazán becsülök benne: mindenkivel jót igyekszik tenni. Nincs olyan hozzá bírálatra küldött kézirat, amit el ne olvasna és nem értékelne; nincsen olyan kérő száj, amelyiken mézes madzagot nem húzna át, nincsen olyan kinyújtott kéz, amelyikbe pár fillért ne dobna. Ez a derék fiú velem is sok jót tett, mióta lefelé ballagok a hegyről. A Daán Ilona-pörben mellém szegődött, összekötő tiszt volt közöttem és ügyfelem közt. Önzetlenül próbálta a közvéleményt irántam kedvezőbbre hangolni. Viszont a betegségem alatt nem fordulhattam olyan kéréssel hozzá, amit, ha tudott, ne teljesített volna. Először csodálkoztam rajta, azután megszerettem, azután kihasználtam. Mikor látta nagy elhagyatottságomat, kietlen környezetemet, szükséggel küszködő napjaimat, elhatározta, hogy segít rajtam. Azt mondta, hogy nem jó helyen lakom; kicsi, szűk és elhanyagolt a lakásom. (Persze 50 éve lakom benne.) Tehát: vagy új házat kell vennem, vagy új lakást fogadnom. Szőllősi nevű hajdúját megadott címekre szanaszét küldözgette a városban, ahol kiadó lakást hirdettek. Közben új házvételre is spekulált. Persze, egyik sem sikerült, mert könnyebb a hajókötélnek átbújni a tű fokán, mint O. G.-nak jó lakást találni. De a kutatás folyamata még nincsen befejezve. Azt hallottam, Csobán komám most talált igazi nyomra. Kitűnő lakás integet felém abban a városnegyedben, amelyet úgy hívnak: Köztemető. Ez a derék Csobán nemcsak százlevelű ezüstkoszorút fonat a koporsómra akarom mondani, a számomra, hanem süket és vak napjaim siralomházát hangos és színes rádióval szereli föl. Azt hitte szegény, hogy tüdővizenyőmet és szívizom-elfajulásomat Mozart: Requiemjével vagy Wagner: Tannháuserével gyógyíthatjuk. A rádió inkább bosszantott és idegesített, semmint gyönyörködtetett. Hiába tompítottam a hangját a lehetőségig, túlzajongta a csönd szintjét. 365 pengőt fizetett ki érte Csobán, én meg természetesen neki. Kissé népszerű mulatság rádió mellett ülni; az ember csodálja a találmány nagyszerűségét, mikor például New Yorkból hallom a hangot, de maga a gép lejátszta műsor, a tartalom sokszor nagyon silány. Úgy látom én, még a jó zene sem gyógyítja a beteget; ellenben gyönyörködni még a jó zenében is csak az egészséges tud. Csobán csodálkozva csettintett a nyelvével: c c, ejnye, ezt nem így gondoltam. A hozzám járó barátaim közt van egy finom kis ember: Pap Károly egyetemi tanár, a Csokonai Kör elnöke. Nem nagy lumen, de tudja és alkalmazza a társadalmi etikett szabályait. Mindenkinek bókol, szembe mindenkinek csak szépet mond. Herczeg Ferencet imádja, Ady Endrét ma sem érti. Abban a téves hitben ringatózik, hogy a Csokonai Körnek itt Debrecenben a budapesti Akadémiának vagy Kisfaludy Társaságnak nyomdokain kell ballagnia. Legyünk konzervatívok! - kiáltotta Károly. Ez neki azt jelenti, hogy üssük Babitsot, Kosztolányit és Adyt. Körülbelül 20 éve a debreceni Csokonai Kör elnöke, 20 év alatt többször kirohant a