Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

humorral kell földolgozni. A legpompásabb magyar történeti vígjátékot lehetne kikanyarítani belőle; olyasformát, mint a Shakespeare Makrancos hölgye. Én magam is nagy kedvet érzenékrá (...) A címét már ki is cirkalmaztam: A vasba öltözött asszony. * A legborzasztóbb testi kínok között írtam meg nyolc nap alatt A vasba öltözött asszonyt. Középfülgyulladásom oly vadul meggyötört ezekben a napokban, hogy kilenc egymásután következő éjszaka nem bírtam egy percet aludni. Fetrengettem, vergődtem. Ilyen diszpozícióban öntöttem formába ezt a történeti vígjátékomat. Halvány sejtelmem sincs: milyen mértékben sikerült, mennyire víg és mennyire játék. A téma csodálatos frissnek tetszett az Arany János verse után. Úgy rémlik, a Murány ostroma eredetileg színdarabnak volt szánva vagy tervezve; még azt is föl merem tenni: Arany megírta drámai formában s azután öntötte verssé. Egy áruló helye pattantotta bennem ezt a gondolatot: a IV. szakaszban, mikor a „fekete szobát" leírja, ezt mondja Arany, „Ajtaja kettő van: közepén és balra." Ez a két szó: közepén és balra, teljesen színpadi díszletet rejt magában, mert a közép és bal kifejezés nem képzelhető el másképpen, csak a színpaddal szemközt állva. A színpad három oldalról zárt volta érteti meg a középet; Arany itt színpadot látott, esetleg színpadra írt. Ezenkívül feltűnő: mennyire lelki rajz az egész költemény. Milyen kevés a külső leírás, a környezetrajz. (...) A balladáin kívül nincs Aranynak epikai kisebb költeménye, mely belsőleg is annyira dráma volna, mint ez. Érdemes volna kutatni: nem maradt-e valami jele annak, hogy Arany színpadra szánta a Gyöngyösi elavulhatatlan témáját. Ha igen: egyetértünk az öregúrral, mert én pompás darabot láttam meg az ő kis eposzában. Ki is bontottam a nem neki való formából, s a saját ruhájába öltöztettem. Kár, hogy életem egyik legnyomorúságosabb hangulatában történt ez az átöltöztetés. De ha sikerült benne valami, Aranynak köszönhetem. Tegnap megrémültem. Eszembe vágódott, hogy 52 éves vagyok. Balzac 50 éves korában halott, s kész a 97 vagy hány regénye. Húsz év alatt írta; minden évre esett vagy 5 kötet. Milyen teknősbéka-tempóban haladok én hozzá képest. Nagy regényciklusomat, a Magyarokat, nem tudtam befejezni. Dante, Michelangelo, Beethoven: kész; de hol van magyar történelmi tragédiáim óriás triptichona, amelyből csak a Nehéz idők és a Magyarka gyászban ül készült el. Hol van az a hét szimbolikus drámám, amelyet a Szerelemről, Barátságról, Dicsőségről, Önfeláldozásról, Gyűlöletről, Bosszúról és Meghasonlásról akartam írni? Verses eposzom is abbamaradt; az új kor emberéről, jobban mondva a jövő magyarjáról szólana; bevezető része az Urak és szolgák. Hát a Pokol c. verses ciklusom kiegészítő két része: a Paradicsom és a Föld? Ezek is kalamárisomba fulladtak. Lírai verseim nagy sorozata sincs kész; hiszen az öregkor közelgő dalai, ki tudja, megérkeznek-e hozzám?