Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Rothermere ebben a szenzációs cikkében a monarchia mellett veri a dobot. Németország számára vissza kell állítani szerinte a Hohenzollernek uralmát, még 1932 végéig, s ezzel mintegy kapcsolatban vagy parallel: Magyarországon is királyt kell választani. Nem tudom, nem nagyobb bonyodalmak magvait veti-e vele el az idő vagy a lord Magyarországon, mint vetette volna a koronának elfogadásával. Ottó főherceg úr is, úgy hallik, Magyarországra szeretne költözni; Habsburg József főherceg még osztrák voltát is megtagadta már értünk, revíziós verseket ír és hősi emléket avatgat Debrecenben is; mintha őmaga is igényt tartana Szent István koronájára. Ilyen kis rongy ország - és annyi trónkövetelő! Albrecht úr is jelölt volt hajdanán. Én még Horthyt tartanám talán a legalkalmasabbnak, csak a fiai degeneráltsága vagy züllöttsége az ijesztő: itt nincs jövő dinasztiára remény! - Nagy baj, hogy nincs egy igazán hatalmas egyéniségünk, Kossuth-szerű alakunk. Ujabb tragédiák vöröses felhői vonulnak föl a magyar égboltozatra. (...) A Pesti Hírlap főszerkesztője, Légrády Ottó, pályázatot tűzött ki megzenésítendő revíziós dalra. Pro curiositate

137 megírtam 15 dalt: a revízió lélektanának tizenöt fokú lépcsőzetét rejtve belé, és elküldtem. Az egyik dallal 100 pengőt nyertem. Pesten szétszedték az egészet: nem vették észre, hogy a tizenöt vers tképpen egyetlen költemény. Az első díjat Falu Tamás kedves kis költeménye kapta. A hangjáért megérdemli: nagyon rokonszenves, szerény; nem fenyeget, nem kiabál, nem lázít, csak azt kéri vissza, ami a mienk volt. Szomorú különben, hogy neves költő senki sem versenyzett. Ezért tagadtam el én is a nevemet, mert egy kicsit szégyelltem magamat. Az ilyennel talán jobb is lett volna megbízni valakit; vagy tíz nagy költővel íratni, s azok közül válogatni. Emígy az egész nemzet vesz részt benne, de persze nem sok köszönettel: több az ocsú, mint a búza. S azután kérdés: Légrády úr rá tudja-e oktrojálni nemzetünkre a maga előre megfontolt szándékkal elkészített új magyar himnuszát? Az ilyen akarton akart nemzeti ének mindig csak egy kisebb köré; az egész ország a maga ösztöne szerint szokta kiválasztani közös érzést megszólaltató verseit. Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi nem pályázatra írta a maga Szózatát, Himnuszát és Nemzeti dalát. Véletlenül elolvastam újra Arany „Murány ostromá"-t, és meglepett. Különösen a jellemző művészete, vagyis a két hős, Wesselényi és Szécsi Mária alakja. Milyen tökéletes a szerkezete! Mindegyik a másikát akarja megfogni és pártállása elhagyására kényszeríteni és a Szécsi nőiességén múlik, hogy pont az ellenfelének sikerül az, amit ő akart amazzal keresztülvinni. Igazi jellem vígjáték magva lappang ebben a témában, így, ahogy Arany látja és fölmutatja; csak több kedéllyel és 137 Érdekesség kedvéért.