Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

elvtagadás ez egy O. G.-tól! Először az antidinasztikus Rákóczit zengem, azután ugyanazzal a tüdővel a hiperloyalis Deák Francmak kiáltok hurrát; ej, ez mégse járja, vagy piros, vagy fekete! - Sok szurkálást kellett kiállanom népszerűségemért. Nagy vakációra hazamentem Debrecenbe. A két hónapot a vénkerti

55 kis pajtánkban üdültem át, olyasképpen, hogy de. 10-12-ig Karácsony György c. drámám jambusait kovácsolgattam, szörnyűséges nekilendüléssel. Úgy elfogott az ihlet, hogy hangosan szavaltam a születő dörgedelmes sorokat, monológokat, dialógokat, s úgy írtam, poétái furorral, papírkiszakadásig. Baja Miska theológus barátom is Debrecenben hegyeit

56 ekkoriban; ki-kijárt hozzám az öreg venyigetetejű pajtába. Tudta, hogy „költök", azért már messziről rákezdte a nótát: „Ha benyúlok pitykés lajbim zsebébe" - figyelmeztetőnek, hogy jön. Én jó tíz percig még nem tértem magamhoz, annyira beleéltem magamat a XVI. század gyilkos Debrecenébe. De a Baja kunkorgós jókedve, bolondozása hamarosan földre pottyantott a Pegazusról. - Istenem, hogy hittem én akkor drámaírói hivatásomban! Nem sejtettem, hogy én nem írom, hanem élem a legmodernebb és legmagyarabb tragédiát. Morcos, kemény fejű édesapám is kezdett már ekkor némi kis örömet találni bennem, elveszett fiában. (Elvesztem, mert nem fiákeres lettem.) Különösen (...) a sikereim imponáltak neki

57 (...) A testvéreim inkább irigyeltek, mint kedveltek érte. Hja, mondogatták, könnyű az úrnak! Ezen a nyáron zsinóros, de modern szabású magyar ruhát csináltattam magamnak. Gyökössy meg Baja olyanban jártak, én is hódoltam az ő ízlésüknek. Ez a divat a lelkemnek volt külső kifejezője, magyar voltam rogyásig. Még ekkor kevés európaiság ragadt rám; nem jártam túl a hazámon. 1903 szeptemberében utolsó egyetemi esztendőm küszöbére léptem. Ez a tíz hónap szakadatlan munkában perdült le; még az éjszakák nyugalmát is megraboltam, ami pedig nem volt szokásom. Tanítványokat nem vállaltam ebben az évben, hanem a Beöthy-jegyzeteknek lettem kiadója.

58 Rettenetes favágás ilyen „kiadó"nak lenni. (...) "Debrecen egyik XIX. században kialakított kertje. 56 Büszkén jár, rátartian viselkedik. 57 E sikerek közül talán leginkább az lágyította meg Oláh Mihály szívét, melyet fia az 1903. augusztus 2-i, a debreceni Hősök temetőjében rendezett ünnepségen ért el. Oláh Gábor a debreceni csatára emlékezve saját versét szavalta el, amelyben ,,[n]éminemű királysértő csendes megrovás is lüktet (...), amit nem minden fül fog fel egyszerre, csak a ravaszabbak, a parasztibb fülek. Ezek a huncut cívisek egy szippantásra megérezték a sáfrányillatot. (...) Az újságban nem jelentettem meg, hogy királysértési pör szennyes árjában fuldokló Móricz Pál bátyánknak még több baja ne származzék belőle, az én rovásomra. Hanem azért a vers, amelynek címe Nem jó tűzzel játszani!, terjed, terjed sub szűr, kéz alatt. Magam is leírtam a hozzám fordulóknak egy pár példányban, azok is írogatták tovább. Még a collegium nemes kapusa, Sándor bácsi is megszerezte valahogy múzeuma számára." (O. G. Madai Gyulához, 1903. aug. 15. - DIM) 58 Eszthetika lélektani alapon. Dr. Beöthy Zsolt egyetemi tanár előadásai után jegyezte és kiadta Oláh Gábor. Budapest, 1903-1904. I. félév.