Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

dolgotokat! Nemsokára templomot emelnek a tiszteletére és félistenekként imádnak a rövid hajú és rövideszű emberek. (...) * Egy ismeretlen rokonom, édesanyám egyik testvérének az unokája, Szepessy Eta kisasszony, színésznő, fölfedezte, hogy vérségi kapocs van köztünk, s minthogy Temesváron széthullott az a magyar színtársulat, amelyiknek ő is tagja volt: kérve kér, protezsáljam be Kardoss Gézához, a debreceni színház „ünnepelt" igazgatójához. Elküldte a fényképét is. Sajátságos, de így van: egészen hébertípus! Hogy kerül ez a Sáron rózsája az én tölgyfagatyás parasztcsaládomba? Vérkeveredés? Talán az apja v. anyja zsidó? Mit nem kell még megérnem vén fejemmel! Debrecen aljas népe, minthogy soha nem tudott belátni a lelkem legmélyére, a legképtelenebb és legaljasabb kósza híreket terjeszti felőlem. Megpróbált már befeketíteni mindennek; azok a zsidók, akiket egyik-másik regényemben „fölléptettem", leálcáztam, jobban mondva: akiket tükrömbe nézettem: tehetetlen dühükben szélhámosnak, zsebmetszőnek, gondolattolvajnak, paralitikusnak és minden rossznak elmondanak. Rendben van, Izrael! A szájad mindig piszkos volt, mióta kikerültél Kánaánból; valószínű: a lelked sem hófehér; márpedig: a piszkosnak minden piszkos. Hozzám dörzsölheted álnok pajtáskodás övével a saradat, sebaj: félreállok és letörlöm, mint az a másik nagy Paraszt. Ha Katona Józsefet nem látták meg a maga korában, ugyan mit panaszkodjam, hogy engemet meg rosszul látnak? Majd eljön az idők nagy hengere, letapos benneteket egy szintre; de az én magános sziklaságom akkor messzekiáltóan fog fölmagasodni a nagy, sivár pusztaságon. - Magamon tapasztalom, a bőrömön érzem, hogy aki kivált és fölmagasodott népéből, nemzetéből: azt megkövezik és sokszor halálra csúfolják a legaljasabb utcai kan-ringyók. (...) * Május 11-én, a Zeneiskola dísztermében ünnepeltek. Az Ady Társaság szólított pódiumra. Ady Lajos akarta, hogy írói munkásságom 25 évéről emlékezzék meg Debrecen.

94 Az a Debrecen, amelyik olyan mostoha volt eddig hozzám. Ez az „ün94 Ady Lajos tankerületi főigazgató „azt fejtegette rendkívül szellemesen és ötletesen, hogy nálunk a köztudatban minden író annyit ér, amilyen sajtó-összeköttetése van - Oláh Gábor zárkózott egyénisége soha nem kereste a kedvező kapcsolatokat, ridegen elhúzódott a sajtólármától, s ezért van az, hogy ma az ország egyik legnagyobb írójának ünneplését Debrecen legfiatalabb egyesülete, az Ady Társaság vette kezébe. De az idő a legnagyobb kritikus (...) Egyszer revízió alá vesz minden álértéket, s rostáján kihullanak a felfújt nagyságok. Oláh Gábor nagy nyugalommal tekinthet e revízió elé." - Az Ady Társaság alelnöke, Boross Ferenc pedig „a század eleji magyar irodalmi élet forrongó korát vázolta