Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Egy barátom unszolására kimentem a belgyógyászati klinikára. Megállapítot­ták, hogy komoly cukorbetegségem van. 3,7% a cukortartalom. Az a magántanár, aki megállapította ezt, mindenképpen benn akart marasztani két hétre, mert annyi idő alatt tudja meghatározni, milyen diétával vagy inzulinnal lehet csökkenteni a bajt. Tépelődtem - s nem maradtam kint, mert az iskolában sok elfoglaltságom van, érettségiztetnem is kell, délutánonként is el vagyok foglalva. Azután meg attól féltem: a klinikán még jobban legyengítenek a kísérletezéssel. Nekem pedig erősödnöm kellene. - Odavan a munkakedvem. Aludni sem tudok: minden órá­ban föl kell kelnem. Bárdolatlan, gonosz rokonság tépdesi mellé az idegeimet. Na szegény Gábor! Ezt kaptad hát írói munkásságod 25 éves jubileumára. (...) Ady születésének ötvenedik évfordulóját megünnepelte Debrecen, jobban mond­va Debrecennek egy kis - zsidó - része, föleresztve néhány százalék keresztyén­nel. Az Ady Társaság rendezte; az a fiatal társaság, amelynek alapszabályait a belügyminiszter nem akarja jóváhagyni. 5 Mindegy. Lélegzik, él. Darabos utcán, nem messze a Csokonai házától, emléktáblával jelölték meg azt a házat, ahol Ady jogászkorában lakott. (Már akkor kereste a Csokonai társasá­gát.) A leleplezést a tányérsapkás egyetemi hallgatók meg akarták zavarni, de nem sikerült. A másik oldalon beállítottak egy kupiét gramofonra, hogy nevetsé­gessé tegyék a hangulatot, éppen a leleplező beszéd közben. Azonban a szónok meg sem hallotta az idétlen hangzavarást, s így a szamárbőgés a levegőbe fúlt. Este a Zeneiskolában Babits méltatta Adyt, s mutatta ki, hogy Isten kegyelmé­ből való próféta, aki maga csodálta legjobban csodálatos életét. Babits lenyűgöző előadása teljesen térdre ejtette a közönséget Ady szelleme előtt, viharosan ünne­pelték Babitsot. 6 Még az a feljebb említett Pap Károly is, aki azzal mentegette meg­jelenését, hogy a „halottnak tartozott ezzel a tisztességtétellel". De hiszen, uram, élőbb élő az, mint ön! Annyira élő, hogy mellette az ilyen félhalottak, mint ön, teljes halottá dermednek. Azért szép Debrecentől, hogy halála után kezdi vállára venni Adyt. „Hurrá, hurrá. Kezdenek már vállukra venni." 7 Mégiscsak kimentem a Klinikára, s megvizsgáltattam magamat. (...) Csak a karácsonyi vakáció első napján mentem be. Az orvos úr neheztelt, bár egy ízben 5 A társaság 1927. június 19-én alakult meg, de a belügyminisztérium húzta-halasztotta az alapszabály jóváhagyását, amelyre végül csak 1928 januárjában került sor. Ennek elle­nére 1927. november 27-én megrendezték az Ady-ünnepélyt. 6 Babits mellett még Juhász Gyula és Szabó Lőrinc szerepelt a Zenedében rendezett esten. 7 „Kezdenek már nyakukba venni, / Hurráh, hurráh. / (...) Kiknek semmijük se va­gyok." (Ady Endre: Kezdenek nyakukba venni..)

Next

/
Oldalképek
Tartalom