Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
Jókai is, Petőfi is. De Zsigának az ilyenkori írásain nagyon látszik, hogy mérgesen ír. „írtam mérgemben" - oda lehetne biggyeszteni sok munkája végére. S csaknem mindig a feleségével való marakodását énekli, regényben, drámában, mindenütt. Csaknem 30 köteten keresztül. Az Úristenét, ez mégiscsak sok egy kicsit! - Kezdi már maga is belátni, s elhatározta, hogy húrt vált. Ha lehet. Mert néha nem lehet. Most Amor és Psyche címen 5 felvonásos mesejátékot írt, görög drámai formában. Nem tudom, mi lesz belőle. - Opera! Különben úgy pengeti a pénzt Debrecenben, mint valami pesti milliárdos. Három női bundát vett hatmillió koronáért, feleségének s két lányának. Tisztelt Utókor: nem igaz ám az, hogy 1924-ben döglőfélben volt a magyar író... nem! - legföljebb az irodalom. Zsiga azért mászkál az Alföldön, hogy Sári bíróját újra előadassa a nagyobb városokban. Debrecenben is készült reá. Kell a pénz. A Csokonai Kör is félmilliót adott neki egy felolvasásért. Én a múltkor háromért kaptam 150 ezer koronát a Főiskolai Tanfolyamon. Pedig az enyém jobb volt, mint a Móricz Zsigáé. Hiába! - összeszorul a szívem, ha elgondolom: micsoda óriási időket éltem át. Uraim, én diák voltam, mikor Magyarország ezeréves fennállását megünnepelte, oly keleties, mesebeli ragyogással, hogy Európa szeme káprázott bele. Én Pesten, egyetemi hallgató koromban, láttam az utcán Jókait, és egyszer hallottam az Akadémia dísztermében, mikor Kossuthról hexameteres versét felolvasta. Micsoda drága hangja volt! Férfiasan női vagy nőiesen férfi, dallamos, mély zengésű. Kossuth halálára is jól emlékszem, bár gyerek voltam - olyan volt a városunk, mint a siralomház, egy hétig mindig sírtak a harangok, a vén Rákóczi 291 zokogását ma is hallom... Én megünnepeltem a Rákóczi hamvainak hazahozatalát, kuruc katonaruhában, kardosán, szavaltam a Royal nagytermében Rákóczihoz írt versemet: „Rákóczi! Meg nem koronázott, magyar anya szülte királyunk..." Én láttam Blériot-t, mikor a Rákosmezőn felszállott repülőgépjén - és sírtunk örömünkben. Én átéltem a legvéresebb háborúját Európának, 1914-1918. Én ismertem Ady Endrét, beszéltem vele - egyetlen lángeszű emberével hazámnak; s később, halála után, láttam betelni az örök nagy törvényt: hogyan hódít meg lassanként mindenkit a páratlan nagy szellem, akit életében kigúnyoltak, üldöztek, megkeserítettek és elárultak saját testvérei... Láttam a mozgófénykép megszületését és tanúja voltam világművészetté válásának. Láttam már a kis Debrecenben is az egyetlen rádióállomást, ahol Párizsból felfogott zenét adtak le a hallgatóságnak. Edison kortársam volt! Anatole France nekem is írt. Rodin volt a szobrászunk. Tolsztoj a regényírónk. Állottam Párizs ormán és ültem még a magyar Adria partján, hat hónapon keresztül... Oh, hát mondjátok: él-e majd ilyen teljes és mély életet az utánunk 291 1. Rákóczi György 1643-ban az ellenségtől elfoglalt ágyúkból nagy harangot öntetett a templom részére, amely aztán az 1802. évi tűzvészben megsérült. 1875-ben újraöntötték, de azóta is Rákóczi-harangnak nevezik.
