Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

emberről, igen ügyesen mentve át a nagy költőt a hivatalos magyarság számára. (A zsidók úgy látszik, most már teljesen ki fognak Adyból ábrándulni.) Én a költészetét méltattam, négy pontba foglaltam, kicsit tanárosan, de megérthetően. Különös. Mintha az életem ellen törne valaki... Ennek az évnek a tavaszán, egy este, talán négy fiatal zsidó legény ment el mellettem, éppen a Kistemplom sarkánál, Széchenyi utca szegletén; köztük volt, ha jól emlékszem Kardos Pali (a Kardos Albert fia) és egy másik Kardos, a hosszú, sovány, nyurga Kardos László. Ha nem tévedek, éppen ez az utóbbi úr, magából kikelve mondta a többinek, ahogy engem meglátott: „Meg kell ölni! Ez árulta el Kuthi Sándort is!" (Éppen abban az időben voltam tanúnak idézve az ügyvédi kamarába Kuthi S. ügyvéd igazoltatása ügyében; az igazat vallottam, Kuthi javára; talán egy kérdésben esett ellene a vallomásom.) Ezt az önkénytelen elszólását annak a zsidó fiúnak akkor jól megjegyeztem, s minthogy „harcos zsidónak", makkabeistának gondoltam, vártam: mikor fognak megölni. - És ezen a nyáron, augusztus vége felé, az Ipartestület egyik tiltakozó gyűlésén, éreztem, hogy valaki a hátam mögött valami finom éles tárggyal végighúzott a tarkómon - ott, ahol 3 hét múlva karbunculusom életveszélyessé nőtt - s utána, tudom, viszketett. Közel ehhez, a Honvédtemetőben, egy fa alatt ülve, légycsípést éreztem a tarkómon, ottantájon, ahol az a karcolás ért. Ebből a kettős okból származtattam mérges és gennyes sebemet. ... .No, ma december 23-án, este, 7 óra után, ahogy ott gunnyasztok az Aranybika halljában, háttal egy lépcsőablaknak, egyszer csak olyan vaklégydongás vagy darázsdongás zúg a fülembe, s valami bele is csapódik jobb fülem kagylójába. Odakapok, meg akarom fogni, sehol semmi... Eszembe jut az augusztus végi gyanús eset - nagyon hasonló ez is hozzá. Hátranézek: egy nyitott ablak fölöttem, onnan ért volna a támadás? - nem tudom. - Bemegyek az étterembe, ott ülnek az én szokott asztalom mellett Hajnalné (aki szeretőjének szeretett volna megfogni, de nem álltam kötélnek) és kislányai; meg egy fiatalember; előző napokon is láttam már velük. Hajnalnéhoz nem szólok, nem is köszönök egy idő óta, mikor túlságos szabadon akart velem - férje jelenlétében - megismerkedni. Ahogy leülök az asztalomhoz, hallom, hogy mondja az egyik kislány: „Megint megcsípte a dongó..." - Mi ez? A fülem cseng? Hallucinálok? Honnan tudja ez az előbb néhány perccel lejátszódott „dongójelenetet"? Ha tudnak róla, látták, de honnan? Megint zsidótámadás történt ellenem? Nem értem, nem tudok a végére járni. Most megint feszülten várok: mikor üt ki jobb fülemen vagy fülem táján az új seb? Ha új karbunculusom támad, az ok: biztos. Itt valami bosszú ólálkodik ellenem. Más, mint zsidó, aligha lehet. (Dec. 23. este.) (...) Az 1923-i irodalmi Nobel-díjat Yeats ír költő nyerte meg. William Butler Yeats, finom eszközökkel dolgozó lírikus, epikus és drámaíró. 1865-ben született; az ír