Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
utcákon is, hogy O. G. hermafrodita, vagy éppen nő. Tehát bizonyosságot kellett róla szerezni. Mikor az Auguszta szanatórium sebészeti klinikáján az altatóasztalon feküdtem, félöntudatomban még hallottam az altató dr. Szabó Miklós hangját: „A melle csakugyan egészen nőies", dr. Schmidt azt felelte rá: „De szőr van rajta..." - Tehát ezek az orvosok már tudták azt, hogy nekem a nemiségem is kétes. Tovább menve: kiküldött a klinikára dr. Varga Emil, az iskolánk orvosa. Vajon tudhatott-e valamit erről a kósza hírről? Nagyon valószínű, mert egyszer az iskolában észrevettem, hogy Zalaival, az igazgatómmal, összesúgtak ilyes ügyben és nagyon különösen néztek rám. Nádasdi tanártársam néhány elejtett gúnyos megjegyzése szintén „nőiességemre" vonatkozott. Szóval: a tanári karomban tudtak erről az ostoba föltevésről. - Most én így okoskodom tovább: bizonyos emberek föltétlen bizonyosat akartak tudni nememről; minthogy pedig nőkkel már vagy 8 éve nem láttak, kénytelenek voltak az operációhoz, az elaltatáshoz folyamodni. Csak azt nem tudom: a karbunculusom létrehozásában volt-e szerepe ennek a „felderítő eljárásnak"? Mert ha igen: akkor alávaló lelketlenséggel állok szemközt itt is, mint már életemben annyiszor. Akkor a betegségemet előidéző ok aligha lehetett véletlen fertőzés, hanem igenis (gaz)emberi kéztől származott. Augusztus végén Németh Aladár hívott el az Ipartestület egy vasárnapi gyűlésére, ott, összezsúfoltan az emberek közé, ott éreztem, hogy valaki valami éles tárggyal végighúz a tarkómon; oda is kaptam, de nem tudtam megfogni; hátranézek: egy nyírott bajszú, kreol-barna arcú zsidó férfi áll mögöttem, aki igen feszengve és zavartan nézett rám. Nem kérdezősködtem, fölálltam és elmentem. A következő nap már éreztem, hogy pattanás nő a tarkómon. De elhanyagoltam. Három hét múlva mentem a klinikára. - A Honvédtemetőben valami légy is megcsípett, az igaz, de abból akkor nem lett semmi. Végső elemzésben: csak bizonytalanságban vagyok. Egy bizonyos: az operáló Schmidt Lajos valami ostobaságot követett el operáció közben; de ezt a baklövést csak homályosan sejttette, nem velem, hanem Kardos Géza barátommal (egy másik tanársegéd, a Schmidt riválisa). - Mikor Hüttl, a klinika igazgatótanára, utoljára megnézte begyógyult sebemet, felkiáltott: „Hát ez mi?" Erre Schmidt csak a másik szobában felelt neki, hogy én ne halljam. De a Hüttl szavából ennyit mégis kivettem: „Tudja, hogy az életveszélyes?" Schmidt ilyenformát dünnyögött rá: „Minek azt neki tudni?" így állunk, tisztelt közönség. - A barátaim feladata, nehéz és nemes feladata lesz, ha hamarosan meg találok halni, hogy erre a ködös ügyre világosságot derítsenek és megfogják azt a lelketlen embert, aki buta kíváncsisága kielégítésére nem sajnálta az én munkás életemet kettétörni. Homo homini lupus. 239 De egy emberre biztos a gyanúm: ez Irsay József, az „Aranybika" volt főpincére. Az kétségtelen, hogy ez az aljas lény sokféle alávalóságot követett el ellenem 239 Ember embernek farkasa.
