Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
nyomta őket, s a vörös banda, mert ez nem rendes hadsereg, szétszóródott, megadta magát. Augusztus 4-én nagy diadallal vonultak be a rómaiak Budapestre. Kun Béla és társai Ausztriába menekültek; állítólag csak Szamuely főhóhér hagyta ott a fogát valahol Győr körül; agyonlőtték, vagy maga lőtte agyon magát. 30 Ne legyen könnyű neki a föld, mert sok ártatlan magyar vér szennyezi piszkos zsidó kezét. Budapestet elzárva tartják tőlünk még most is a rómaiak. Nemigen lehet innen fölutazni, mert a Tisza hídját most állítják vissza. A vörösek fölrobbantották Szolnoknál a visszavonuláskor. A párizsi lapokból igen furcsa dolgokat tudunk meg: az Entente nem engedte volna meg a rómaiaknak Budapest megszállását, de ők azzal mentegetőznek, hogy későn kapták meg a jegyzéket. Aki hiszi, üdvözül. Már határidőt is több ízben tűztek ki nekik a régi demarkációs vonalig visszavonulásra, de a rómaiak nem mennek; érthető is, hiszen még mennyi mindent össze lehet ebben a zsíros városban szedni! Leszerelték és elvitték az összes telefonokat; megvámolták istenesen a búzatermésünket; tömérdek háziállatunkat elexpediálták; úri házakból egész szobaberendezések tűntek el. Azt mondják: a németektől tanulták; a germánok még a televényföldet is vagonokra rakták és elszállították Romániából Németországba. A rómaiak nem is olyan rossz tanítványok. Hamarosan fölülmúlják mestereiket. Szegény magyar! Mindennek te iszod meg a levét. És ahelyett, hogy tömérdek bajunkban végre összefognánk és együttérzéssel, összevetett vállakkal indulnánk neki a kibontakozásnak, az új életnek: a legádázabb pártvillongás viharában élünk újra. Nincsen két magyar, aki egyetértene! A zsidóság tömör összetartással, rengeteg pénzzel és furfanggal dolgozik ellenünk; már a rómaiakat is megcserkelték. Mi pedig szétszakadtunk vörösre, vörösgyanúsra, fehérre, zöldre, keresztényszocialistára, szociáldemokratára, kisgazdák pártjára, royalistákra, köztársaságiakra, bolondokra és félbolondokra - mintha hetvenmillió főből állnánk! Borzasztó ez a fegyelmezetlenség! A magyarban nincs, nem volt, nem lesz soha fegyelemérzet. A háborúban csak egyik halállal lehetett a másik halálba kergetni. - Igaz, hogy vesztett háború áll mögöttünk, irtóztató áldozataival és gyötrelmeivel; nem csoda, ha megbomlik az agyunk, az idegrendszerünk. De mégis! Az okos ember őrületében is van rendszer. De nekünk még az őrületünk is rendszertelen! Reszketek, mint soha még, hogy szétesünk egészen. Ha sokáig tart ez a marakodás, úgy szétvagdalják a magyar földet, mintha soha egy darab nem lett volna. És fent, Budapesten, nem érzik, nem értik ezt a vezérkolomposok! Az ember ordítani szeretne rájuk innen, a pusztából: ne taktikázzatok, ne versengjetek, mert elmerülünk! Kétségbeesésemben az ujjaimat szeretném lerágni, mint a Carpeaux Ugolinója 31 . Minden hiába! Ez a nép megveszett. 30 Miután átlépte az osztrák határt, csendőrök fogták el, s Bécsújhely környékén öngyilkosságot követett el. 31 Jean-Baptiste Carpeaux (1827-1875): szobrász. Hírnevét az 1861-es Ugolino és fiai című drámai bronzszobrával alapozta meg. - „Carpeaux már talpig művész; fekete bronz-
