Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

édesanyánk, és mi, a testvérei. (...) széphangú ember volt, nagy érzéssel tudta azokat a régi jó magyar nótákat dalolni, amelyek vele szálltak sírjába. Hány éjszakát, délutántól másnap délig, átdalolt! Én bámultam: honnan tudja ezt a temérdek szép ó-dalt. Költői lelke volt, mert a szép versekért rajongani tudott. Arany János Toldija volt a bibliája; hogy szerette, hogy csodálta a hőst is, meg az öreg Bence alakját! Hogy tudta könyv nélkül minden részét, pedig soha nem tanulta, csak olvasgatta. Rajta keresztül értettem meg: mi lehetett a görögöknek az Iliász és az Odysseia. Nagyon, nagyon tudtam ezért a rajongásáért becsülni. Mert rajongó volt, aki szomjas lelkét szerette volna megitatni a művészet minden szépségével, de szegény sorsa a kenyérkereset hajrájával elvert előle minden lelki örömöt. Verseket is írt, mikor egy időben különvált a feleségétől. Az én irodalmi sikereimnek ő volt a legőszintébb átértője, élvezője. Milyen nagyra tartott, istenem! szinte szégyelltem magamat. (...) A debreceni cívisek kalaplengetve és kendőlobogtatással fogadták a bevonuló „megmentő" románokat április 23-án. A derék „rómaiak" azután meg is mentették őket, nemcsak a vörösektől, hanem a lovaiktól, szekerüktől, szénájuktól, barmaiktól, sőt csizmájuktól is. Ingyen a szánk sem ér össze, mondják a régi magyarok; akkor hát nincs mit csodálkoznunk román testvéreink rekvirálásán sem. Bizony, ezek az emberek nem azért jöttek ide, hogy hozzanak, hanem hogy vigyenek. Leszerelik a gőzmalmokat; a vagongyárnak fele berendezését elszállítják, a fémipargyárat az utolsó szegig „evakuálják", mert mikor a részvénytársaság urai kimennek terepszemlére a nagy lopás után: az üres épületben csak hosszú sorban lerakott román excrementum-dombocskákat találnak. Ez érthető válasz a tiltakozásra; a románok is úgy feleltek a magyaroknak, mint Waterloonál a franciák az angoloknak. „Merde!"

28 A kertekben lakók megátkozzák az ábécének mindazt a betűjét, amelyből a román szó alakul; az idén nem mi szüretelünk, hanem a megmentük. Alig van hét, hogy egy-két magyar legyilkolásáról ne jönne hír; különösen a tanyákon lakók és az estefelé országúton járók fizetnek sokszor életükkel a legnemesebb rómaiaknak. Lopnak, mint az Isten. - Ugy, hogy egy Shakespeareismerő nagyon találóan idézi mostanában a nemes Brutus híres mondását: „Inkább legyek eb és ugassak holdat, mint ily római!"

29 - A francia lapokban hallatlan szemtelenséggel hazudoznak, ferdítenek; az Entente már leintette őket - bánják is ők! Messze van Versailles Bukaresttől, a becsület a becstelenségtől. Minden nyomtatvány román és magyar nyelven jelenhetik meg a hirdetőoszlopokon. Még jó, hogy a cikkeimet nem kell egyszerre románul is megírnom. Július 22-27. között a kommunisták offenzívát indítottak, s átlépték a Tiszát. Úgy hallik, keményen megnadrágolták megmentőinket. De azután a túlerő vissza28 Szar. 29 „Inkább eb legyek, / S ugassak holdat, mint ily római." (Shakespeare: Julius Caesar. IV. felv. 3. szín. Vörösmarty Mihály fordítása.)